Utazás Európába

A civilizáció itt évekre összeomlott

2017. december 30. 12:52 - Publikus Team

A fanatizmus sötét vakvágánya

Lefoglalt szállás és komolyabb útiterv nélkül nekiindulni a nagyvilágnak, ma már szinte elképzelhetetlen. Főleg, ha a zsebedben is csak némi aprópénz van! Ilyen adottságokkal barátommal nekiindultunk a messzi Lengyelországnak, hogy a XX. század borzalmainak helyszínét és a Mesterségem a halál c. könyv témáját, Auschwitz-Birkenaut felkeressük. Korábban már olvashattál a témáról, amikor beugrottunk Mauthausen (katt rá) táborába, ahol szintén érintettek voltak a magyarok. Megpróbáltuk itt is testközelből megtapasztalni az egykori hátborzongató körülményeket.

01_auschwitz-birkenau.jpg

fb_gomb.png

insta_gomb.png

Az ólomnehéz hátizsákkal egy élmény volt eljutni már Budapest határáig is és ott nekivágtunk a végtelen autóstoppolásnak. Már számolni sem tudtuk, hogy míg Dunakeszi, Vác és Rétság mellett elsuhantunk, hány autós segített rajtunk. Végre elértük a szlovákiai határt, ahol az előzetes tapasztalatok alapján sem lepődtünk meg, mivel aznap sem vettek fel órákon keresztül. Már ki is értünk az első településről, amikor a forróságban már kezdtük feladni, de végül egy külföldi kamion megállt és felpattantunk. Az égiek küldhették, mert épp a lengyel határra tartott.

pl.jpg

A síkképernyős szélvédőn csak úgy suhantak el a Tátra vonulatai, majd megérkeztünk a határon lévő Cieszyn előtti hídhoz. Az akkori vámszabályok alapján a két határ között persze csak autóval lehetett átmenni, az éj közepén így megint kénytelenek voltunk stoppolni. A terv készen állt, az első benzinkútnál felverjük a sátrat, hogy aznapra meglegyünk. Kilométereken keresztül gyalogoltunk, míg egy táblát találtunk a köv. kút távolságáról. Reggel a kukoricatábla szélén ébredtünk fel a teherautók kellemes zajára és észre sem vettük, hogy egy pár stop után el is értük Oświęcim városát.

02_auschwitz-birkenau.jpg

Első körben felkerestük a városközpontban található Auschwitz I. koncentrációs tábort, amely az SS helyőrség és az adminisztratív központ szerepét töltötte be a három komplexum számára. Ide tartozott még Auschwitz II. Birkenau és Auschwitz III. Monowitz tábor. Pontos adatok persze nem állnak rendelkezésre, de megközelítőleg 70 ezer ember, főleg lengyel és szovjet hadifoglyok halálának helyszíne volt csak ez az I. tábor. A kétemeletes blokkokat kb. 700 fő elhelyezésére szánták, de lehetett olyan időszak, amikor 1200-an is be voltak zsúfolva, ahol első évben egy darab berendezés sem volt, csak a csupasz falak.

03_auschwitz-birkenau.jpg

Már a távolból is felsejlettek az ódon téglaépületek nyomasztó körvonalai. A hatás akkor emelkedett tetőfokára, amikor szabadon elhaladtunk a láger kapujának felirata alatt: Arbeit macht frei! …és innét kezdve a döbbenet és az együttérzés látogatásunk alatt végig kitartott. A szögesdrótok közt sétálva is megéltük az egyik háborús filmek által sem szolgáltatott érzést, hogy ott és akkor a helyszínen lehet az ember. Bele sem mertünk gondolni, hogy milyen lehetett ezt ténylegesen megélni!

04_auschwitz-birkenau.jpg

Ezek a lágerek is Heinrich Himmler irányítása alá tartoztak, 1943-ig a hírhedt Obersturmbannführer, Rudolf Höß volt a parancsnok, akit az Auschwitz I. krematóriuma előtt akasztottak fel. 1940. június 14-én Tarnów börtönéből indult az első 728 lengyel politikai fogoly ideszállítása. Az SS kiválasztott néhány foglyot, gyakran köztörvényes német bűnözőt, így ezek a kápók lettek a többi fogoly felügyelői.

05_auschwitz-birkenau.jpg

Az épületekben múzeumok vannak kialakítva, letaglóztunk, hogy a magyarok részére is egy egész épület be van rendezve megemlékezésként. Ameddig a szem ellát, egy táblán az áldozatok nevei voltak olvashatóak. Kézzelfogható emlékek is hevertek halmokban: bőröndök, használati eszközök és az a rengeteg haj… Sokáig ebben a táborban tevékenykedett Joseph Mengele, a kegyetlen ember kísérleteivel.

06_auschwitz-birkenau.jpg

Pár kilométerrel nyugatabbra fekszik az Auschwitz II. (Birkenau) megsemmisítő tábor. Autóval ugye nem egy nagy ügy átjutni, de a lábbusz megint csak lassan járt. Első elképzelések szerint 50.000 hadifogoly elhelyezésére tervezték, amit hivatalból megemeltek 200.000-re.

 07_auschwitz-birkenau.jpg

Itt épültek meg az első szisztematikus gázkamrák, amik akár 1000 embert is megsemmisítettek naponta a Zyklon B rovarölő gázzal. Sajnos akadt olyan nap, amikor a négy krematóriumban több, mint 4700 embert is megöltek. A háború végén ezeket lebombázták vagy felrobbantották és a mai napig úgy állnak összeomolva. Az óriási láger kisebb része téglából épült laktanya szerű épületekből állt, a nagyobb része viszont csak fa barakkok voltak. Már a tervek is rémisztőek voltak, mivel 700 ember befogadására kellett alkalmasnak lenniük.

08_auschwitz-birkenau.jpg

Egy mező közepén áll a tekintélyt parancsoló főbejárat épülete, ami alatt az embertömegekkel teli vagonok is áthajtottak. A „zsidó kérdés végső megoldása” fő helyszínére léptünk, ahol a hatóságok különös kegyetlenséggel bántak velük, mivel a hierarchia legvégére sorolták őket.

09_auschwitz-birkenau.jpg

A deportálások megérkeztekor megfosztották a riadt tömegeket a tulajdonuktól, arany fogaikat kitépték. Hajukat levágták, de a meggyilkolt áldozatok hamuit is felhasználták pl. műtrágyaként. Elmondások alapján már annyi hamu keletkezett, amivel nem tudtak mit kezdeni és a folyóba szórták teherautó számra. Akik „szerencsések” oldalára kerültek egy szürkéskék, csíkos rabruhát kaptak.

10_auschwitz-birkenau.jpg

1943 februárjában Birkenauban egy külön tábor jött létre a cigányoknak, Zigeunerlager néven. Polgári ruhát viselhettek, a családjukkal együtt élhettek és leginkább építkezéseken foglalkoztatták őket.

11_auschwitz-birkenau.jpg

A kíméletlen rabszolgamunka során is rengetegen elestek, de a büntetések is a foglyok kiirtására szolgált. 1940 és 1945 között körülbelül 1,3 millió embert deportáltak Auschwitzba. A legnagyobb csoport kb. 1,1 millió zsidó, majd 140-150 ezer lengyel, 23 ezer roma, és 15 ezer szovjet hadifogoly mellett mintegy 25.000 más nemzetiségű fogvatartottról is említést kell tenni. Közülük legalább 1,1 millió áldozat maradt itt örökre. Végül a Vörös Hadsereg szabadította fel a tábort, ahol már csak mintegy 7 ezer fogvatartottat találtak rettenetes állapotban.

12_auschwitz-birkenau.jpg

Meg kell még említeni Auschwitz III. (Monowitz) lágert is, ami munkatáborként szolgált az IG Farben cég Buna-Werke gyára számára. Lakói nap mint nap kínok közt gumit és üzemanyagot gyártottak.

Egy ilyen utazáson mindenkinek át kellene esnie, egyszerűen átszellemül, megváltozik a világkép, a hétköznapi dolgaink átértékelődnek azzal, hogy megismerjük a történelem ilyen mély állomásait is!

fb_gomb.png

insta_gomb.png

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://utazaseuropaba.hu/api/trackback/id/tr6413534231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árvai Tamás 2018.01.04. 10:57:10

Már voltam itt családommal nagyon nehéz volt feldolgozni a látottakat :( egész nap szakadt az eső ,de mégis tömegek voltak !Apámat nem tudták idáig hozni mert Sárváron vesztegelt 3 napig a marhavagonba ,mert kellet a pálya a náciknak a menekülésre !Édes apám 1888 ban született így a nagy szüleim már nem éltek a második világ háborúban !Mi gyerekek 44,48 ,53 én 54,húgom 58 -ban születtünk !Édesapánk 1966 ban halt meg !