Utazás Európába

Most megtudhatod, honnan ered a folyónk

2018. október 31. 20:20 - Publikus Team

Lesd meg a Duna első cseppjeit!

Fogadjunk, hogy térképen nem tudnád megmutatni, hogy hol ered a Duna! Évekkel ezelőtt egy estén én is nekiálltam és követtem a kihajtogatós térképen a vékony, kék csíkot, de Donaueschingennél történt valami! Nemrégiben magával ragadott ismét a vágy, hogy kiderítsem, hogy mi lelte ott akkoriban azt a kis kék vonalat!

01_duna_donau_danube_dunaj_dunav_dun_rea_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.jpg

Először is hogy mitől fekete a Fekete-erdő? Az alábbi kép megfelelően érzékelteti, hogy a hegyek árnyékos oldalán lévő fenyők a színek teljes sötétségét mutatták.  A fenyő funoknak egy igazi paradicsom lehet a hegység, mivel itt nem csak foltokban, hanem nagy kiterjedésben összefüggő fenyőerdők borítják a csodás tájat!

02_fekete-erdo_schwarzwald_black_forest_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.JPG

Folyók terén a csúcs ugyebár az Amazonas a közel 7000 km-es hosszával, de nem sokkal van lemaradva a Nílus és a Jangce sem. Az első helyet hivatalosan csak 2007-ben tudta átvenni, mivel 1994-ben találták meg a forrását, amelyet 13 év múltán erősítettek meg tudományosan is. A Duna számunkra mindig is az első helyen fog állni, bár Európában csak a második leghosszabb folyó a Volga után. A kérdés már csak az, hogy honnan számoljuk?! Ez nem egyszerű, mert több forrást is számon tartanak, illetve még két patak is számításba jön. Mondjuk, vegyük alapul, hogy 2850 km hosszú.

03_duna_donau_danube_dunaj_dunav_dun_rea_breg_brigach_donaueschingen_fekete-erdo_schwarzwald_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.JPG

Első körben a Donaueschingen (Google Maps) melletti Breg és Brigach folyók találkozását kerestük fel, ahol az első Donau tábla is található. A barnás gyógyvíznek tűnő szinte patakocska itt még csak pár méter széles, de a tisztasága szembetűnő. A hely engem teljesen megérintett, annak ellenére, hogy semmi kiépített turisztikai dolog nem állt itt, így valamiféle misztikum kerített magába. A városban viszont a Duna szimbolikus forrását német precizitással szépen kiépítették és az alábbi kőtáblán még magyar feliratot is találtunk:

04_duna_donau_danube_dunaj_dunav_dun_rea_donauquelle_donaueschingen_fekete-erdo_schwarzwald_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.jpg

A város kastélyparkja mellett ékeskedik a tengerszint felett 678 méteren egy kútszerű díszes építmény, amit Donauquellének (Google Maps) hívnak. A forrásban érdekesen bugyog fel a víz a mélyzöld vízinövények között. A városban létezik még egy karsztforrás, amiből ugyancsak táplálkozhat a Duna. Itt azonban meg kell említeni a Dunai Víznyelőt! Ezen a természeti képződményen keresztül a szárazabb napokon a víz elszivárog az Aachtopf forráson keresztül a Rajnába. A folyamat pedig lassan kikoptatja a mészkőréteget és így a geológusok szerint a Duna felső folyása egy napon teljesen eltűnhet!

05_duna_donau_danube_dunaj_dunav_dun_rea_donauquelle_donaueschingen_fekete-erdo_schwarzwald_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.JPG

A ’80-as évek végén kedd esténként ki ne ült volna a Videoton Tv előtt és várta volna A klinika sorozatot Brinkmann professzorral?! A magas hegyek között megbúvó glottertali kórházat és a prof. mai tájházát is felkerestük, ha érdekel, elevenítsd fel a Retro sorozatot (klikk rá).

06_a_klinika_schwarzwaldklinik_black_forest_drehorte_glottertal_brinkmann_nemetorszag_germany_deutschland_utazas_europaba.jpg

A fekete-erdő tortának (Schwarzwälder kirschtorte) valószínűleg semmi köze nincsen a német hegységhez. Ennek ellenére több elmélet is napvilágot látott az elnevezéssel kapcsolatban. A legvalószínűbb eredet az isteni tejszínes krémjét ízesítő cseresznyepálinka és a fekete-erdei származása között lehet. Ezt a könnyű krémet töltik a kakaós lapok közé, tetejét pedig csokoládé forgáccsal és cseresznyével díszítik. Kérsz belőle?

07_feketeerdo_torta_schwarzw_lder_kirschtorte_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.jpg

A kánikulai nyár közepén felüdülést nyújtott a hűs hegyvidéken Furtwangen (Google Maps) felé autózni. Az expedíciót nem másért, mint a Breg (Bregquelle) forrásáért szerveztük, mivel ezt tartják a Duna eredeti forrásának. Az emléktábla szerint 1078 m magasan ered, ezért is lehetett ilyen kellemes hőmérséklet itt. Szívmelengető élmény volt, hogy az információs tábla hibátlanul felsorolta a magyar városokat, ami mellett elhömpölyög a néha áradásokat okozó folyamunk.

08_duna_donau_danube_dunaj_dunav_dun_rea_bregquelle_donauquelle_furtwangen_fekete-erdo_schwarzwald_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.JPG

A Duna deltáján innét 2888 km-re ömilk bele a Fekete-tengerbe. Így az abba betorkolló folyók különböző édesvizű rétegeket hoztak már létre a tengerben, ami a mélyebb részeket teljesen elzárja. Így maradhatott fenn benne a nemrég megtalált görög hajó is. Későbbi időkből származik a folyó római istene, Danuvius, aki némileg lazán vigyázza a hegyoldalból csörgedező Duna első cseppjeit.

09_duna_donau_danube_dunaj_dunav_dun_rea_bregquelle_donauquelle_furtwangen_fekete-erdo_schwarzwald_nemetorszag_deutschland_germany_utazas_europaba.JPG

Talán az éghajlatváltozásnak hatására tényleg csak csörgedezett a kristálytiszta, jéghideg víz. A környéken is észlelhető volt, hogy nem a tájra jellemző színeket láthattunk, mivel A klinikából ismerős mélyzöld legelőknek hűlt helyét találtuk, nagyrészt minden száraz és sárgás volt. Remélem, hogy mihamarabb rendbe jön a Duna forrásvidéke, nem szökik el a Rajna felé és a Margit híd alatt félelmetes mélységben, komótosan halad majd továbbra is a tenger felé…

10_duna_donau_danube_dunaj_dunav_dun_rea_margit_hid_budapest_magyarorszag_ungarn_hungary_utazas_europaba.JPG

Keresd fel Te is a Duna forrásait, ahonnét átugorhatsz akár a francia Elzászba (katt rá), ahol a középkori favázas házikók teraszán szakértőhöz méltóan szürcsölheted a kiváló fehér borokat! Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook és Instagram oldalát, ahol extra tartalmakat is találsz:

fb_gomb.jpg

insta_gomb.jpg

Ha megjött a kedved az utazáshoz, most még időben vagy, hogy az Utazás Európába által tesztelt legjobb ajánlatok (Bővebben az Utazásszervezőben) közül foglalj! Repülj el Baselbe vagy busszal ugorj ki Freiburgba, onnét pedig egy bérautóval bejárhatod a csodás Fekete-erdő szerpentinjeit:

booking2_gomb.jpg

momondo2_gomb.jpg

flixbus2_gomb.jpg

rentalcars2_gomb.jpg

de.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://utazaseuropaba.hu/api/trackback/id/tr5214336881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.