Végre elérkezett a nap, amiért több ezer kilométert utaztam! Granadába még el kell jutni az Alhambrába, de ki tudja, hogy a sevillai világörökségi helyszín, a Real Alcázar vagy az előbbi van előkelőbb helyen?! A Trónok harcának nem csak pár jelenetét, hanem az egész 5. évad főbb jeleneteit is itt forgatták, akkor lehet pár látnivaló biztosan. Főleg mudejár és mór stílusban kialakított épületegyüttes valami elképesztő hatást nyújt az emberi érzékeknek a mázas kerámiákkal, téglamintákkal, pasztell színekkel…
Az emberi test szédületes, hogy mire képes, amikor fejben megvan az elhatározás a cél iránt. Egyszerűn az agy képes felülírni mindent. Az előző napi több kilométeres kimerült séták hatása reggel jelentkezett igazán. Nemcsak a lábamban, az egész testemben éreztem a kimerültség legfelsőbb fokát. A cél viszont ez esetben is szentesíti az eszközt, meg persze egy cortado és gyerünk neki a Real Alcázarnak! A történelmi áttekintés, gondolom, sokakat mennyire érdekel, köszönöm, ezennel át is lépjük… rámegyünk teljesen a látványra.
Már a bejáratnál is érzékeltetik, hogy egy komoly helyre fogunk belépni, szinte egy reptér biztonsági ellenőrzésén érezhetjük magunkat. Belépve viszont rögtön a botanikától is elakad a lélegzet, majomkenyérfa (Szicília c. bejegyzésben olvashatsz róla) és virágok hada üdvözöl. Több kisebb-nagyobb épületből, udvarból, nyitott és zárt kertből álló remek közül talán a legkiemelkedőbb az alábbi képen látható Patio de las Doncellas. Azt sem tudom, hogy merre induljak tovább. Később kiderült, egyik választás sem lett volna rossz, mert ugyanolyan magas színvonalat képvisel az összes épület vagy kert. A belső kialakításról még annyit, hogy le a kalappal, tiszta arany vagy annak látszó falak és mennyezet. Itt belecsúszhattak volna a giccs fogalomkörébe, de nem, határozottan ízléses! Később megjelentek az iskolai és szervezett csoportok, akiktől szinte képtelenség volt egy jó képet készíteni. Ekkor ugrott be a Tripadvisor tanácsa is, hogy milyen jó ötlet volt előre megvenni a belépőt!
Ezután következett csak az igazán szájtátós rész! A spanyol és az angol kertek, udvarok egymásutánja, válogatni lehet, hogy épp melyikben pihenjünk meg. Elképesztő a növények sokfélesége, pálmák, hazánkban csak szobanövényként tartott cserepes virágok itt egész évben kint pompáznak. Kilátó, szökőkút, tornácos házikó, narancsfák, okkersárga a téglavörössel, körülötte sötétzöld növények, fent pedig megfesteni és képtelenség azt a gyönyörű égszínkéket. Ezért az egy látványért is megéri ide repülni, Sevilla, maga a csoda voltál!
A hotel felé sikerült még egy utcarészletet elkapni a spanyol reggeli napfényben, ne hagyjátok ki, a facebook oldalamon megtaláljátok. Irány vissza Málaga!
Európa déli részein vigyázni kell azért a menetrendekkel! Sevillai állomáson megvettem a jegyemet vissza Málagába, kijelzőt néztem, késni fog a vonat, úgyhogy még egy kényelmes ebéd is belefért. A vonathoz közeledve viszont azt vettem észre, hogy csukja az ajtókat, futás, mégis az eredeti időben indul! Szerencsémre fel tudtam még pattanni, abban a pillanatban el is indult! Vissszafelé sikerült a vonatból világosban megnézni a grand canyon szerű Camino del Reyt. Szakadék szélén halad a vasútvonal, azt hiszem mégis jól választottam, ellenben a szupergyors Renfe vonatával, ami kis kerülővel Córdoba felé süvít. A vonaton is kézzelfogható volt a kalauz embersége, szólt, hogy nyugodtan üljek majd át a másik oldalra a helyjegy ellenében is, mert ott jobb fotókat tudok csinálni. A málagai María Zambrano állomáson még egy pillantást vetettem a gyorsvonat groteszk formájára.
A Vásárcsarnok unalmas is lehet azoknak, akik minden héten oda járnak vásárolni, de egy új városban a helyi piac feltérképezése szinte kötelező számomra. Mindig lehet valami érdekes zöldséget, gyümölcsöt vagy halat találni és valahogy tükrözi is a környék kínálatát. A Mercado Central de Atarazanas hangulatát még reggel sikerült elkapni, amikor a halas pultok is tömve voltak. Andalúziában leginkább El Ejido környékén város nagyságú fólia építményekben termelik a zöldségeket, de gyümölcsökből sem volt itt szűk a kínálat: gránátalma, mangó, sárkánygyümölcs, khaki és ki tudja még milyen felismerhetetlen fajták, a halakról és kagylóról nem is beszélve.
Kötelező állomások szoktak még lenni számomra a botanikus kertek és a parkok. Legtöbbünk talán nem is tud róla, de az egyik legfantasztikusabb Málaga külvárosában fekszik, a Jardín Botánico – Históríco.
Az őserdőben éreztem magam. Nagy gondossággal, művi dolgok nélkül mutatják be a világ különböző részeiről összegyűjtött vízi növényeket, pálmákat, kaktuszokat, lótuszvirágokat, bambuszokat és a tüskés törzsű majomkenyérfákat. Egy domb oldalán alakították ki és a közepén egy buja őserdőbe tévedhetünk, elképesztő!
Tényleg át lehet élni Európában egy trópusi őserdő veszélyeit. Meg kell még említeni a Cenador con gliciniast, a lilaakáccal befuttatott pavilont, ami a kert egyik jelképe. Most nem pompázott lila színben, de így is gyönyörű látványt nyújtott.
Szörnyeket megidéző fikusz gyökerek között vezet az utam a bambuszerdőig, aztán a nálam magasabb lapulevelek alatt válogathatok a vízesések közül. A legyező pálmák fölött magasodnak a banánfák, mellettük a citromfák rogyadoznak a citrusoktól, de azok ebben a környezetben már nem is annyira érdekesek. Végezetül a Miradór histórico kilátó teszi fel a koronát a városra nyíló pazar látványával.
Bármennyire is imádok repülni, az indulási időpont közelsége valamennyit elvesz már az utazás felszabadultságából. Mindig ki lehet találni olyan időtöltést, ami ezt némiképp ellensúlyozza. Egy tengerparti heverészés ilyen lehet, megtette a hatását látványban és ellazulásban is. Elárulom még, hogy az érkezés napján éjjel még leugrottam a tengerpartra, mert nem bírtam ki, hogy ne csatlakozzak rá Földünk legnagyobb kiterjedésű csodájára. De hát a tenger fények és színek nélkül nem az igazi.
Malagueta strand Málaga modern, emeletes társasházai előtt terül el. Áradozhatnék a gyönyörű parti homokról, de itt sajnos nem lehet elmondani, hogy annyira szép. Különböző nagyságú szürke szemekből áll össze, ezeket viszont ellensúlyozzák a szebbnél szebb kagylók, melyekből megrendelésre haza is kellett hoznom. A víz 16-17 fokos, ennek ellenére egy idősebb úr lassan, komótosan úszkált benne. Ez több mediterrán tengerparton is megfigyelhető, idősebbek imádják a „jeges” vizet. Érdekes jelenség volt itt is, hogy közvetlenül a parton jóval melegebb volt, mint a városban, így pólóban is lehetett flangálni, heverészni.
Egy valami még azért hátra volt! A fejemben élt egy kép a szakács híresség, Keith Floyd sorozatából, amikor a Mirador de Gibralfaron főzött és gyönyörű kilátás volt a kikötőre, ill. a helyi arénára, a La Malaguetára. Idő már nem volt a megmászására, de azért meglestem magamnak egy szemközti kávézóból, ismét egy cortado társaságában.
Zárásként a Costa del Sol repülőtéren még egy meglepetés is várt. Igaz, hogy sokat kellett várni, késéssel, de megérkezett a Wizz Air Olympic livery gépe! A pilóta jófej volt, már induláskor elmondta, hogy megpróbál ebből a késésből lefaragni valamennyit. Sikerült, köszönjük!
Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook oldalát:
További extra fotókért klikkelj ide:
Vigyázz Málagában is az autóbérléssel >>>
