Európa szerte rengeteg II. világháborús romot és emlékhelyet lehet találni, ezzel szemben hazánkban legfeljebb a Sziklakórház juthat az eszünkbe. Budapesten és környékén viszont alapos keresgélés után számos építményt találhatunk, amik a mai napig érintetlenül állnak! Első támadásaik az égből jöttek, ezért a hadseregünk a légtér védelmére a korszerű magyar–német vadászrepülők mellett a modern légvédelmi tüzérség felállításával és a hozzá kapcsolódó építményekkel készült fel. A 150cm átmérőjű Flak-Sw 34 reflektorok (46db) akár 5-8km távolságban is kiszúrták az ellenséges repülőgépeket, így jelentős szerepet játszottak Budapest védelmében, amik elsősorban a Tétényi-fennsíkon üzemeltek.
1944. április 3-i első nagyobb szövetséges bombázás után április 13-ra virradó éjszaka 64db brit Wellington 80 tonna bombát dobott a Ferencvárosi rendező pályaudvarra és a Fantó olajfinomítóra. Szerencsénkre a korabeli légi fotókon is látszik, hogy a ledobott bombák többsége a célpontok mellé ment. A szövetséges légierők célja április 13-ra a német- és magyarországi repülőgép- (Dunai Repülőgépgyár) és golyóscsapágygyártás, továbbá a repülőterek (Ferihegy, Tököl), a közlekedési útvonalak és a kőolajipar, illetve a Győri Magyar Waggon- és Gépgyár megsemmisítése volt. Ezen a napon a dél-olaszországi repülőterekről a reggeli órákban 795 amerikai repülőgép, köztük 567 bombázó (B-24 Liberator, B-17 Flying Fortress) és 228 kísérővadász (P–47D Thunderbolt) emelkedett a levegőbe, hogy ezeket a célpontokat elpusztítsák.
Az 1944-es légifelvételeken feltűnt, hogy a mai Felsőrákos területén óriási készültség volt, itt a Kisrákosi gyakorlótéren létesült ütegállásokat lehet látni, amik félelmetes tűzerővel rendelkeztek, főleg a 88 mm-es ütegekkel, távolabb pedig egy német állással. Felfedezésénél már a vasút mellett is feltűntek a lövészárkok, majd a beazonosíthatatlan, óriási beton- és kőtemető után megelevenedett a történelem, mivel felfedeztem a kör alakú lőállások helyét is. A rendszerben lévő 29 M légvédelmi lövegeink ekkor már a nagy magasságban támadó bombázók ellen nem tudták eredményesen felvenni a küzdelmet, ezért nagyobb hatótávolságúra volt szükségünk. A Flak 36 löveget nem tudta leszállítani a leterhelt német hadiipar, így a MÁVAG gyártott Bofors 29 M 8 cm-es légvédelmi ágyút (70db) a svéd Bofors-cég licence alapján, de a Flak 41 M 88mm-es légvédelmi üteghez (16db) hasonlókkal is rendelkezett a hadseregünk.
A légvédelmünknek eleinte a brit és amerikai bombázások ellen kellett berendezkednie, majd a szovjet előrenyomulással a Vörös Hadsereg gépei is megjelentek. Bár a hatalmas négymotoros Petlyakov Pe-8 Budapesten nem járhatott, mivel azt elsősorban Berlin bombázására építették. A kétmotoros Iljusin Il-4 távolsági bombázók sajnos gyakrabban meglátogatták a magyar légteret, amik 3800km hatótávolsággal rendelkeztek. Biztosan szolgált itt is a Magyar Királyi Honvédség által a második világháborúban rendszeresített felderítő és összekötő 9mm vastag páncélautója, a 39M Csaba. Ebből a csepeli Weiss Manfréd gyárban a hadsereg részére összesen 134db-ot építettek 8 hengeres Ford motorokkal, amiből sajnos egyetlen egy sem maradt fenn.
Budán a beérkező szovjet csapatok számára a légvédelmi alakulatok jelentették az első ellenállást, de ezeket azonnal lerohanták, mivel elsősorban nem földi harcokra voltak berendezkedve. A budai oldalon jelentős légvédelmi ütegek épült ki a Róka-hegyen, Hármashatár-hegyen és a Hárs-hegy oldalában, de a szovjet ostrom során ezeknek csekély volt a szerepük. Kirándulásaim után valami derengett ezekből, de inkább jobban szemügyre vettem a kezemben lévő koordináták alapján. Nem volt hiába, mivel a Nyék-hegyen leesett az állam, amikor egy filmbe illő lövészárok rendszer rajzolódott ki, több lőszerraktárral és lőállással.
Budapest ostroma utáni kitörés áldozataira emlékszik pár ismeretlen katona sírja, amiből nemrégiben egyet azonosítottak a megtalált naplója alapján, miszerint a Széna téren kapott haslövést és addig tudott elkúszni. A Határnyereg lankáin is folytatódnak a lövészárkok és két kisebb lőszerraktárat itt is felfedeztem. Az egyik bejáratán egy megfejthetetlen felirat is árulkodik a múltból, de vajon mi lehetett az üzenete?!
Az Újlaki-hegy megmászása már nagyobb erőfeszítést kívánt, de mindenképpen megérte, mert a fák között még kőből kirakott lövészárkok és állások is megmaradtak. A lényegért viszont a csúcsra kell feljutni, mivel a Hármashatár-hegyen valódi beton légvédelmi állásokat és bunkert találhatunk, amik teljes egészében megegyeznek a korabeli légifotókkal. Az egyiket felhasználták már a fából épült Guckler-kilátó (Bővebben>>>) talapzatához, ami meglepően jól sikerült!
A harcokban már részt vettek a Csillebércnél, a Frank-hegyen, a Kamaraerdőnél települt állások, pesti oldalon pedig a Ferencvárosi rendező pályaudvar ütegállásait tudták valamelyest felhasználni a védelemben. Az egyik legnagyobb légvédelmi állást a Tétényi-fennsíkon telepítette a 201. honi légvédelmi tüzérosztály egységei, ahol 88 mm-es ágyúk, lövészárokrendszer és páncéltörő tüzérségi állás védte a fővárost. Ezek közül mára már csak a mészköves talajból kínkeservesen kivájt lövészárok rendszert találtam meg a sokhelyütt áthatolhatatlan tüskés bokorerdő között. Jelentős állás lévén parancsnokok is megfordulhattak erre a nekik rendszeresített Stöwer 40 könnyű terepjáróval. A német autógyár saját munkatáborral rendelkezett, így kegyetlen rabszolgamunkával állították elő a négy kerék meghajtású terepjárókat.
A légvédelmünk mellett azt gondolhatnánk, hogy max. kétfedeles gépekkel és egy-két modern vadászgéppel büszkélkedhettünk, de nem, mivel hazánkban is több repülőgépgyárral rendelkeztünk és német beszerzéseink is repkedtek a felhők között, de a hatásos vadászvédelem fejlesztésére már nem volt idő, mivel 1944. április 3-án megkezdődött a szövetségesek légitámadása. Az olasz Reggiane gép (70db) alapján készült MÁVAG Héja vadászgépek (183db) mellett a hazánkban is gyártott Me 109-esek (522db) szolgáltak Ferihegyen, Tökölön és Börgöndön is. A fordított „sirályszárnyas Junkers Ju 87 vagy Stuka (64db) taktikai zuhanóbombázó repülőgépünk (Bővebben>>>) híres volt a nagy hangerejű Jerikó kürtjéről. A Focke-Wulf gyártmányú Fw 190 vadászbombázó (72db) is szolgált a légierőnkben, ami a németeknél a második legnépszerűbb gép volt.
A rombolóink közül a már említett Me 210-et (171db) Horthy-ligetben is gyártották, bombázók közül pedig a He 111 közepes bombázóval (13db) is rendelkeztünk, ami akár 2500 kg bombaterhet vagy egy V-1 szárnyas bombát is hordozni tudott. Az 1944-es légifelvételek alapján pár darab He 111 parkolt a Budaörsi repülőtéren, ami az angliai csata egyik „sztárja” volt, de jelentős szerepet játszottak Budapest ostromakor az utánpótlás biztosításában és az evakuálásban is. A náciknak már a háború elején birtokukban volt a csúcstechnológiájú Me 262 sugárhajtóműves vadászgép, de csak 1944-ben állították kis számban hadrendbe. A Szovjetunió csak sokkal később jutott el az első generációs sugárhajtású repülőgépek fejlesztéséig. Az első szériás Bereznyak-Iszajev BI-1-ek nem voltak képesek túlszárnyalni a 600 km/órás sebességet, így ideiglenesen a kukába dobták a terveket, majd a szovjet rakéta- és űrtechnika kaparta elő azokat, így az éveken át tartó tesztelések után 1961-ben Gagarinnak sikerült kijutnia az űrbe.
Ha nem láttad az előző részt, a Harmadik Birodalom építményeit és háborús járműveit, akkor ki ne hagyd ITT:
