Az angliai Duxford pilótái által a brit csata során tett erőfeszítések, eredmények és áldozatok elismeréseként az Imperial War Museum bejáratánál kapuőr repülőként egy Hawker Hurricane II-t állítottak ki. 1938-ban a duxfordi 19-es volt az első RAF-század, amely megkapta az új Supermarine Spitfire-t, így Midlands, Kelet-Anglia, valamint Észak-Anglia védelméért volt felelős. A Hurricane-ok először júliusban érkeztek Duxfordba a 310-es osztag megalakulásával, amely Franciaországból átszökött csehszlovák pilótákból állt. Nézzünk körül a duxfordi múzeumban, hogy milyen vadászgépek repültek vissza a 80 éves múltból.
A duxfordi repülőteret 1943. április 1-jén az Egyesült Államok Hadseregének Légierejének (USAAF) engedték át, majd az USAAF „Station 357 (DX)” néven vált ismertté, később a Nyolcadik Légierő VIII. vadászrepülő parancsnoksága részére osztották ki. A 78. vadászrepülőcsoportot felszerelték Republic P-47C Thunderboltokkal, majd 1944 decemberében P-51 Mustangokkal. Az egyéb hadműveletek mellett a nagyhéten, 1944. február 20-25-én részt vettek a Luftwaffe repülőgépipara elleni intenzív hadjáratban és segítettek előkészíteni a francia inváziót is. Még indulásként nézzünk bele a duxfordi cikksorozat I. részébe is, amiben a RAF bombázóit mutattuk be:
A Hawker Hurricane a britek alapvető egymotoros (Rolls-Royce Merlin II), együléses vadászrepülőgépe volt, amiből 14.533 darabot gyártottak 1936-től a második világháború utolsó előtti évéig. Sárkányszerkezete részben fa és acél felhasználásával készült, a burkolata tűzgátló anyaggal átitatott vászon volt, fémlemezeket csak a kormányfelületeken és a motorburkolatokon alkalmaztak. A legyártott brit gépekből a kölcsönbérleti törvény keretében több mint háromezer darabot átadtak a Szovjetuniónak, így a Vörös Hadsereg légiereje bevetette többek között Magyarország felett is. A Duxfordban kiállított Hawker Hurricane IIB típusok látták el a Murmanszkba tartó konvojok védelmét, amiket a brit HMS Argus repülőgép-hordozó szállított.
A Hawker Typhoon egy brit együléses vadászbombázó, amelyet leginkább közepes magasságú elfogónak szántak. A Luftwaffe 1941-ben szolgálatba állította az új Focke-Wulf Fw 190-et, a Typhoon volt az egyetlen RAF vadászgép, amely alacsony magasságban is el tudta kapni, ennek eredményeként új szerepet kapott, mint kis magasságú elfogó. 1942-től kétszer 450 kg bombával vagy RP-3 rakétákkal bővítették a Browning fegyvertárát, amikkel a második világháború egyik legsikeresebb földi támadó repülőgépe lett. Csak egy teljes Hawker Typhoon maradt fenn a múltból a londoni RAF Museum tulajdonában, Duxfordban az alábbi Typhoon Mk. Ib pilótafülkéjét őrizték meg, amit a RAF Stanmore Parktól kapott 1946-ban.
illusztráció
A Hurricane-okat lassú kétlapátos légcsavarja és vastag szárnya miatt a Supermarine Spitfire váltotta fel a légtérvédelemben, amelynek egyes altípusai eredményesebben vehették fel a harcot a német Bf 109 és Fw 190 gépekkel. A Spitfire-t rövid hatótávolságú, nagy teljesítményű elfogónak, fotófelderítőnek és vadászbombázónak tervezte a Supermarine a jellegzetes elliptikus szárnyával és innovatív süllyesztett szegecseivel. Kezdetben Rolls-Royce Merlin, később pedig az Mk.XII típustól a kétszer erősebb Griffon motorral gyártották, összesen 20.351 darabot. A korszerűbb és gyorsabb Spitfire feladatköre lett a német vadászok elleni küzdelem, a könnyebb Hurricane-ok pedig a német bombázók elleni támadásokra koncentráltak. 1943-ban felderítőként fedezte fel, hogy a németek V1 és V2 Vergeltungswaffen rakétákat építettek a Balti-tengeren lévő Peenemündén. A Spitfire a keleti fronton is szolgált a Szovjet Légierőnél (VVS), mivel az első szállítására 1943 elején sor került és ami egészen 1945 júniusáig folytatódott. A Spitfire hadműveleti története Duxfordban a RAF-fal 1938 augusztusában kezdődött és a jelenlegi Imperial War Museum a legnagyobb Spitfire gyűjteménynek ad otthont, ami 15-20 példánnyal rendelkezik, köztük a kezdeti Mk.I változattal is.
A Grumman TBF Avenger eredetileg az amerikai haditengerészet és a tengerészgyalogság számára készített torpedóbombázó repülőgép volt, amit 1942-ben állítottak szolgálatba és összesen 9.839 darabot gyártottak belőle. Három főnyi személyzettel repült: a pilótával, toronylövésszel és rádiós-bombázó-lövésszel. Az Avenger Sto-Wing összecsukható szárnyai között nagy bombatere volt a törzsben, ahová egy Bliss-Leavitt Mark 13 torpedó, egy 907 kg-os bomba vagy négy 227 kg-os bomba fért el. George H. W. Bush, a későbbi amerikai elnök 1944. szeptember 2-án, amikor az USS San Jacinto hordozó egy Avangerét vezette, a Chichi Jima csendes-óceáni sziget felett lelőtték gépét. A gép személyzetének másik két tagja meghalt, ő azonban még elengedte a torpedóját és el is találta a célt, mielőtt kiugrott volna a gépből. Az USAAF-on kívül a Brit Királyi Haditengerészet is több száz Avengert kapott, amikkel még V-1 repülő bombát is le tudtak szedni.
Republic P-47D Thunderbolt (Villámcsapás) rövid és közepes hatótávolságú kísérő vadászrepülőgépként hatékony volt a magaslati harcokban és földi támadásokban egyaránt. Robusztus felépítésű sárkánya sérülésállónak bizonyult, nyolc nehézgéppuskája pedig kompenzálta a könnyebb vadászokkal szembeni lomhaságát. Turbófeltöltős Pratt & Whitney 18 hengeres csillagmotorral, négytollú légcsavarral építették, ezért hosszú futómű szárral rendelkezett, amiből összesen 15.686 db-ot gyártottak. A D típustól kaptak buborék alakú kabintetőt, aminek következtében megnőtt a pilóta látótere oldalra és hátra. 1944-től a gyárak fényes színtelen lakkfestéssel szállították a gépeket, hogy még nagyobb sebességre legyenek képesek. 1942 végére a P-47C-ket Angliába küldték harci műveletekre, hogy csatlakozzanak a 8. légierőhöz. 1944 közepén 200 db P-47D-t Irakon és Iránon keresztül a Szovjetunióba szállítottak, de ritkán használták őket harcban, inkább a hátország nagyvárosai feletti magaslati légvédelemre osztották be.
A P–51 Mustang a North American Aviation által tervezett és Packard (Rolls-Royce) V-1650-7 Merlin 12 hengeres motorral gyártott nagy hatótávolságú kísérő-vadászgépből összesen 15.875 darabot gyártottak és még a koreai háború idején is használtak. A P-51 jelentős sebességét nagy részben egy akkoriban elsőként alkalmazott fejlesztés, a lamináris szárnyak biztosították úgy, hogy csökkentették a szárnyak felületén fellépő légörvénylést, így jelentősen csökkentve a légellenállást és nagyjából 40 km/órával gyorsabbá téve. Az Egyesült Királyságban a Mustang Mk I-s első százada 1942 januárjában állt szolgálatba taktikai felderítésre és földi támadásra. A 8. légierő számára a P-51 Mustang jelentette a megoldást a hatékony bombázókíséretre, mivel a Messerschmitt Bf 109 géppel szemben sokkal könnyebb volt a fegyverzete, amelyet vadászgépek elleni harcra hangoltak és lehetővé tette, hogy legyőzze azokat. Az oroszok a Lend-Lease keretében P-51B/C és D szállítmányokat is kaptak, felhasználásukról részletes adatok nem állnak rendelkezésre.
A szövetséges erők olaszországi partraszállása 1944 elejére megteremtették a Magyarország elleni légitámadások lehetőségét. 1944. április 13-án az amerikai légierő 535 nehézbombázója szállt fel a budapesti és győri repülőterek, repülőgépgyárak, valamint a bródi vasúti csomópont bombázására. Az amerikaiak Magyarország légterében, saját jelentéseik szerint, 4 db B–17 Flying Fortresst, 8 db B–24 Liberatort és 2 db P–47 Thunderbolt vadászgépet vesztettek. 1944 októberére elsőbbséget élveztek az olajcélpontok elleni támadások Budapesten, Komáromnál, Győrnél és Pétfürdőnél. P-51 Mustang és Republic P-47 Thunderbolt vadászgépek kísérték a bombázókat egészen a célpontig, amik extra üzemanyagtartályokkal voltak felszerelve, de a hírhedt magyar 101. Puma vadászrepülő osztály szállt velük szemben Héja és Bf 109 vadászgépekkel. Végül az alábbi képen a szobi Ipoly híd bombázása látható, Esztergom fölött egy B-24 Liberatorral 1944. szeptember 5-én.
illusztráció forrása: Fortepan / National Archives, #24333
Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook oldalát:
További extra fotókért klikkelj ide:
Duxfordba egyszerűen el lehet jutni a London melletti Stansted repülőtérről, de ha már ott járunk, ne hagyd ki London nevezetességeit sem:
