1956: Akkor és most

2025. november 03. 09:25 - Publikus Team

1956-os forradalom és szabadságharc

A magyar nép 1956-ban már több mint egy évtizede élt az ÁVH által fenntartott félelem, a nyomor és az elnyomás árnyékában. 1955-ben a szovjet hadsereg kivonult az általuk megszállt osztrák területekről, ami itthon is reményt adott: talán Magyarországon is közeleg a szabadság. Csakhogy amikor 1956 októberében a magyarok fellázadtak a diktatúra ellen, a nagyhatalmak figyelmét éppen a szuezi válság kötötte le. Eisenhower amerikai elnök október 31-i elnökválasztási beszédében elismeréssel szólt a magyar népről, de katonai segítséget nem ígért. Nézzük meg napról napra, hogy Ukrajnához hasonlóan egykoron hogyan szállta meg hazánkat is az orosz agresszió.

1956-os forradalom mártírja, Szeles Erika Kornélia | forrás: Vagn Hansen, Billed

1956. október 23-ra egyetemisták a szovjetellenes lengyel tüntetésekkel szimpatizáló 50 ezer fős gyűlést szerveztek a lengyel–magyar barátságot jelképező Bem József szoborhoz, ahol életre kelt a lyukas zászló, felolvasták a 16 pontot, majd Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt. A tüntetés a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, hanem a 200 ezres menet a Kossuth-hídon át a Parlamenthez vonult meghallgatni Nagy Imrét. A tüntetés ideje alatt Gerő Ernő pártfőtitkár és köre riadóztatta a budapesti és a környékbeli katonai egységeket. A Dózsa György úti Sztálin-szobornál is tömeg gyűlt össze és ledöntötték a 10 méter magas és csaknem 6 tonna súlyú elnyomás szimbólumát.

Magyar Rádió, Bródy Sándor utca

A tömeg egy része a rádióbeszédek miatti felháborodásában a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé vonult. Itt azonban az ÁVH odavezényelt felfegyverzett egységei fogadták őket, ahol az első lövések is eldördültek. A szovjet csapatok az elfoglalt Rádiót csak október 25-én hajnalra tudták visszafoglalni. Estére Moszkvában Nyikita Hruscsov két fontos döntést hozott, egyrészt a Budapest környéki laktanyák tankjait a városba rendelte, másrészt utasítást adott átmeneti időnyerés céljából arra, hogy Nagy Imrét miniszterelnökké nevezzék ki. Október 24-én hajnalban a szovjet honvédelmi miniszter, Georgij Zsukov parancsára a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, harckocsik sorakoztak fel az Országház körül, valamint a hídfőknél és a legfontosabb útkereszteződéseknél. Az éjszaka felfegyverzett forradalmárok a város több pontján barikádokat emeltek, és megkezdődtek az utcai harcok.

Parlament, Kossuth tér

Egész nap folytatódtak a fegyveres ellenállási csoportok kialakulása a város különböző pontjain, Csillaghegyen, a Baross téren, a Corvin köznél, a VIII. és IX. kerület déli részén. A tüntetési menetek az Országház elé vonultak, ahol Nagy Imre megjelenését követelték, de a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a tér körüli más épületek tetejéről az ÁVH mesterlövészei tüzet nyitottak a tüntetőkre, amit a szovjet harckocsik egyik része is követett. Közben Maléter Pál a kormány képviselőjeként utasítást kapott a rend tárgyalás útján történő helyreállítására és estére sikerült fegyverszünetet kötnie a Corvin közi felkelőkkel, akik a Kilián laktanyába húzódtak vissza. A Széna téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Thököly út–Dózsa György út kereszteződésében eközben új fegyveres csoportok alakultak, amelyek elsősorban Molotov-koktélok bevetésével sikeresen küzdöttek a szovjet harckocsik ellen a város szűk utcáiban.

Széna tér a Lövőház utcából

Reggel a szovjetek még az éjszakai megállapodás ellenére támadást indítottak a Corvin köznél. A Kilián laktanyában lévő Maléter Pál ezredes és katonái, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola odavezényelt százada megtagadták a részvételt a felkelők elleni támadásban. Október 30-án reggel a Köztársaság téren, az MDP budapesti bizottságának épülete előtt harcok kezdődtek, ahol nemzetőrök, katonák és rendőrök spontán szerveződő csoportjai megkezdték a pártház ostromát, majd sikeresen el is foglalták azt. Magyarország ki akart lépni a Varsói Szerződésből, így az oroszok attól tartottak, hogy az egész kelet-európai védelmi és ideológiai ütközőzóna összeomlik, ezért október 31-i ülésén a szovjet pártvezetés úgy döntött, katonai erővel leveri a magyar forradalmat.

Köztársaság tér, II. János Pál pápa tér

November 1-jén a kormány úgy döntött a szovjet csapatok bevonulása közben, hogy felmondja a Varsói Szerződést, kinyilvánítja az ország semlegességét és az ENSZ-hez fordul, hogy a semlegesség védelmére segítséget kérjen a nagyhatalmaktól. November 2-án a Magyarországon állomásozó öt szovjet hadosztály mellé további tizenkettő vonult be. Az újonnan érkezett csapatok legénysége főleg közép-ázsiai volt, akiket a feletteseik úgy tájékoztattak, hogy a német nácik ellen fognak harcolni. November 3-án szovjet–magyar tárgyalások kezdődtek a Parlamentben, majd a tököli szovjet parancsnokságon folytatták volna, de a KGB letartoztatta a Maléter Pál vezette magyar delegációt.

Akácfa utca a Rákóczi útról

November 4-én 5 óra 20 perckor viszont a Kossuth Rádióban Nagy Imre elmondta a következő drámai szavakat:

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

Jugoszlávia menedéket ajánlott fel a magyar kormánynak, így Nagy Imre és a kormány többi tagja a családjukkal együtt a jugoszláv nagykövetségre érkeztek. November 22-én a büntetlenség ígéretével kicsalták a menedékből és átmenetileg Romániába internálták őket.

Móricz Zsigmond körtér a Villányi útról

A berlini csatából ismert Konyev marsall, a Varsói Szerződés haderejének főparancsnoka személyesen irányította az 1956-os forradalom leverését a Forgószél hadművelet keretében. A Szovjetunió 16 hadosztállyal és 2.000 harckocsival megszállta Magyarországot. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a rádiót is. A szovjet páncélosok nem tettek különbséget a katonai és a polgári célpontok között, így a Nagykörúton és máshol egyenesen a lakóházakat lőtték.

Corvin köz

November 5-én a szovjetek összehangolt támadást intéztek a Kilián laktanya és a Corvin közi harcosok ellen, akik azonban visszaverték őket. Kőbányán, Óbudán, a Baross téren, a IX. kerületi Ferenc tér környékén, a Széna téren és a főpályaudvarokon az ellenállók szintén tovább tartották magukat a szovjet támadással szemben. Csak november 6-án omlott össze az óriási túlerővel szemben a vidéki ellenállás, majd a budapesti ellenálló központok, így a Széna téri, a Gellért-hegyi és az óbudai, végül pedig a Corvin közi is, ahol mintegy 500 személy esett fogságba. A szabadságharc legtovább kitartó harcosai a csepeli ellenállók voltak, akik légvédelmi ágyúkkal még 11-ig védték a déli bevezető utakat.

Kilián laktanya a József körútról

A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2.652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21.668 személyt börtönöztek be és 16-18 ezer főt internáltak. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. A szovjet hadsereg által elfogottak közül további több száz főt szovjet hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak. Kötél általi kivégzésre ítélték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst, továbbá Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélték. 1956 októberének végére fokozatosan megszűnt a határellenőrzés az ország nyugati és déli határán, így néhány hét alatt mintegy 200.000 ember menekült el az országból a zöldhatáron át.