Komótosan haladt lefelé vonatom, mintha azt szolgálta volna, hogy a turisták átpáztázhassák mind a megváltozott szárazföldi viszonyokat, mind a tengeren ringatózó hajókat. Ezt az idillt Bakar kikötője, tartályai, gyárai törhetik meg, majd begördültem az egykori Fiume vasútállomására. Ahogy leszálltam a vonatról rögtön a tengerhez szaladtam volna, de el kell hogy keserítselek, mivel itt hosszú szakaszon keresztül nem lehetett hozzáférni. Csalódottan vettem az irányt Opatija patinás üdülőhelyére, ahol már jobb kilátásoknak néztem elébe. Gyönyörű századfordulós paloták és főleg hotelek fogadtak, viszont a tengerpart itt inkább egy tóparthoz hasonlatos, mivel egy öbölről lévén szó, szinte minden irányban látható a túlpart. A strandok kövezettek vagy betonnal fedettek, így nem csalhat az érzéked, ha a Balatonhoz hasonlatos élmény is rád tör.

Buszra pattantam és a vágyott utazási irodák prospektusaiból ismerős tengerpartnak nekivágtam, hogy megtaláljam Krk szigetén. Bakart elhagyva hídon lehet elérni a szigetet, majd itt is folytatódik az iparterületek végeláthatatlansága Omisalj környékén. A sziget ezen része igen különleges, mivel végig élénkzöld bokrok borítják a szegényes mészkő talajt. Kezdett besötétedni és megérkeztem Baška faluba, ahol a környező kopár hegyek valami elképesztő hatást nyújtottak. A naplemente még inkább kiemelte a mészkőn megcsillanó arany színeket, amit csak néhol tört meg a növényzet. Mintha Afrika valamely sivatagos területén jártam volna.

Még az öböl rikító kéksége is átjött, ahogy a strand apró kavicsos partjáról az utolsó fénysugarak visszatükröződtek. Ebben a pillanatban tört rám a hiány érzete, miszerint főszezonban állok egy üdülőhely kellős közepén éjszakai szállás nélkül. Nekiindultam hátha találok magamnak hajlékot, de mind hiába.  Ezen a szigeten szakadtam el életemben először igazán a legfontosabb dolgoktól, a biztonságtól, szeretteimtől és barátoktól, ahogy azon az estén a buszmegálló padján elhagyatottan álomra hajtottam a fejem. Egész testem könnyezett, hogy mibe vittem bele. Elaludtam a körülöttem lévő mocsokban, bűzben és arra eszmélek, hogy telefonálnak mellettem háromnegyed órán keresztül.

Az érzékeim szerint napokba telt, míg a reggeli fények felébresztettek, de tele voltam célokkal, nekiindultam Stara Baška elhagyatottabb strandjaiba mártózni. Egy nagyobb túra keretében átmászhattam volna a sivatagos hegyen, de most inkább a közutat választottam. Nem csalódtam, mert Punat festői öblének egy teraszán elrágtam egy csevapcsicsát. Aztán elértem az egyik türkizkék kis köves beachet.

Vágytam még valami másra is. Nem tudtam igazán megfogalmazni, hogy mi lehet ez pontosan, de amikor Šiloba értem, rájöttem. Augusztus vége révén már megérkezett a bóra nevezetű szél. Egyszerűen nem lehetett megmozdulni, olyan ereje volt, tajtékozott a tenger is. Öröm volt bele menni a szinte jeges szél után a több méteres, langyos hullámokba.

MOST ismét eldöntheted, hogy mire vágysz a következő részben:

Self Series Utazás (kattints a köv. részre)