A második világháború alatt a Brit Királyi Légierő (RAF) bombázása a náci Németország ellen az egyik leghosszabb, legdrágább és legellentmondásosabb volt a szövetséges hadjáratok között. Célja az volt, hogy súlyosan meggyengítse Németország katonai, ipari és gazdasági képességét, valamint a német nép morálját ássa alá, ami központi szerepet játszott a szövetségesek háború megnyerésére irányuló stratégiájában. A RAF több évtizedes szövetséges repülőinek megismeréséhez a legprofibb helyszínt a duxfordi Imperial War Museum (IWM) adta, ahol egy helyen megcsodálható szinte az összes érintett gép. Nézzük is meg, hogy a korábban megismert náci Luftwaffe bombázóival >Bővebben>>> szemben milyen szövetséges hadak rendelkeztek.

1939-ben a RAF Bomber Command 23. hadműveleti bombázószázada 280 repülőgéppel rendelkezett, köztük kétmotoros Vickers Wellingtonokkal. Ez a szerény haderő is lehetőséget adott Nagy-Britanniának, hogy azonnal visszavágjon a náci Németországnak, de eleinte csak szigorúan katonai célpontok ellen. A hadihajók és repülőterek elleni korai rajtaütéseket nappal végezték, de a bombázó repülőgépek könnyű célpontokká váltak az ellenséges vadászgépek számára és a veszteségek súlyosak lettek. 1940-ben, Hitler franciaországi inváziója után, a RAF éjszakai bombázásba kezdett a német ipar, különösen a szintetikus olajtermelés ellen, de a konkrét gyárak eltalálására vonatkozó tervek kivitelezhetetlennek bizonyultak, mivel a legénység a sötétben nem mindig tudta azonosítani az egyes gyárakat és finomítókat, így a bombáik messzire szétszóródtak. A Short Stirling volt az első a RAF négymotoros bombázói közül, amely szolgálatba állt, de nem tudott olyan magasra repülni, mint a Halifax vagy a Lancaster, így sebezhetőbb volt a légvédelmi tűzzel szemben, így azokat 1943 novemberében kivonták a hadműveletekből.

A Bristol Blenheim a Bristol Airplane Company által tervezett és 4422 darabszámban épített brit könnyűbombázó, amelyet a második világháború első két évében széles körben használtak. Később nehéz vadászgépekké alakították át négy Browning géppuskával. Azon a napon, amikor Anglia hadat üzent Németországnak, egy Blenheim volt az első brit repülőgép, amely átszelte a német partokat és Wilhelmshaven környékén nagy magasságban felderítő küldetést hajtott végre.  A duxfordi IWM-ben kiállított repülőgép a 2017-es Christopher Nolan Dunkerque című filmében is feltűnt.

Amikor Sir Geoffrey de Havilland először felvetette ötletét egy kétüléses, fából készült, fegyverzet nélküli bombázóról, kevesen voltak hajlandók elfogadni a tervét, azonban a De Havilland Mosquito a második világháború egyik legsikeresebb és legnépszerűbb repülőgépe lett.  A Mosquitók az első többcélú harci repülőgépek közé tartoztak, bármire fordíthatóak voltak és mindenben kiválóak lettek. A két Rolls-Royce V-12 Merlin motorral szerelt középszárnyas monoplán csak 2 fős személyzettel rendelkezett, de így is ennek a bombázónak legfőbb erőssége a sebessége lett. Ezt a duxfordi gépet 1945 vége felé építették a Percival Aircraft Ltd. Lutonban, ami 1978-ban került az Imperial War Museumhoz.

A Short Sunderland egy brit járőrbombázó hidroplán, amelyet a belfasti Short Brothers fejlesztett és épített a Royal Air Force számára, ami az északkelet-angliai Sunderland városáról kapta szolgálati nevét. A típus nagymértékben részt vett a szövetségesek azon erőfeszítéseiben, hogy szembeszálljanak a német tengeralattjárók által az atlanti csatában jelentett fenyegetésekkel. Támadó és védelmi fegyverzettel volt felszerelve, beleértve a géppuska tornyokat, bombákat, légi aknákat és mélységi tölteteket. A Mark V változatoknál a Pegasus motorokat lecserélték Pratt & Whitney R-1830 Twin Wasp motorokra, amiket a Consolidated Catalina és a Douglas Dakota gépeken is használtak.

A Handley Page Halifax négymotoros stratégiai bombázóként indult, a háború vége felé nehézszállító- és vitorlázó vontatónak helyezték át és összesen 6178db-ot gyártottak belőle. Debütálása 1941. március 10-ről 11-re virradó éjszaka történt, amikor hat Halifax bombázó bombatámadást hajtott végre Le Havre ellen, megcélozva a dokkok környékét és a hajókat. A Merlin-motorokkal nem tudott repülni nagyobb magasságokba, ami szükséges lett volna az ellenséges vadászgépek elkerüléséhez, mivel azok 1943-ra egyre hatékonyabbá váltak. Erre a Halifax Mk.III adott választ, amelyet Bristol Hercules radiálmotorok hajtottak, így kisebb veszteségarányokkal és magasabb legénységi túlélési aránnyal rendelkeztek. Duxfordban a Halifax B Mark V Series I (Spec.) Sierra Sue nevű gépének elülső törzsrésze maradt fenn, ami 1943. július 27-én alkonyatkor Leemingből is felszállt a Hamburg elleni rajtaütésre.

Szintén négymotoros stratégiai bombázóként vonult be a történelembe az Avro Lancaster, amit még a németek is a háború legjobb éjszakai bombázójának tartottak, háttérbe szorítva a Halifaxot és a Stirlinget. A hidraulikus működtetésű négy tornyában Browning Mark II géppuskák védték meg az akár 5 tonna bomba rakományt, amit négy Rolls-Royce Merlin motor repített. A Leeds északnyugati részén található Bradford repülőtéren fekvő gyára akkoriban Európa legnagyobb épülete volt, aminek a tetejét szántóföldekkel és sövényekkel takarták el, hogy elrejtsék az ellenséges repülőgépek elől.

A Handley és a Lancaster is részt vett az ezer bombázós rajtaütésben a németországi Köln városa ellen. A városok mellett a RAF gyakori célpontja volt az ellenséges kommunikáció és a V-1 repülő bombák kilövő helyei. 1943. augusztus 17-18 éjjelén a peenemündei kutatóközpont ellen hajtották végre a Hydra hadműveletet, amely a V-2 rakéta fejlesztése ellen irányult, ahol a mai napig egy Lancester roncsa nyugszik a tó mélyén. Az Avro Lancaster szállította a háború legnehezebb bombáit, köztük a Grand Slam bombát, amit a brémai melletti Valentin tengeralattjáró gyárra is ledobtak. A Ruhr-vidéket árammal ellátó gátak elleni rajtaütésben használták az Upkeep pattogó bombát, amit a Dam Busters c. filmben is bemutattak. 1945. február 13-án a Királyi Légierő 245 Lancaster bombázója szállt fel Angliából, hogy 23 perc leforgása alatt mintegy 3.000 bombát és 400.000 foszforos gyújtóbombát zúdítsanak "Elba Firenzéjére", Drezdára >Bővebben>>>. A robbanószerkezetek hatalmas, hurrikánszerű tűzvihart gerjesztettek, amit aztán az éjjel érkező mintegy 500 repülőgép bombaterhe még tovább fokozott. A RAF gyakorlatilag földig rombolta az Elba-parti várost, a pusztításnak azonban még nem volt vége, mivel másnap délelőtt amerikai gépek is megjelentek Drezda felett, hogy ismét lebombázzák a füstölgő romokat.

Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook oldalát:

További extra fotókért klikkelj ide:

Duxfordba egyszerűen el lehet jutni a London melletti Stansted repülőtérről, de ha már ott jártunk, ne hagyd ki London nevezetességeit sem: