Az 1945. április 16-19. között vívott Seelow-magaslati (Seelower Höhen) csata az utolsó szovjet offenzíva, amely Berlin bekerítéséhez, a náci Németország vereségéhez és a második világháború európai hadszíntéren való befejezéséhez vezetett. A Seelow-magaslati emlékmű a második világháború ennek a legnagyobb német földön vívott csatájának állít emléket, ahol közel 1 millió orosz harcolt mintegy 190.000 német katonával szemben. Az egész szovjet fronton összesen 2,5 millió ember, 6.250 tank, 7.500 repülőgép, 41.600 tüzérségi eszköz és aknavető, 3.255 Katyusa rakétavető és 95.383 gépjármű vonult fel.
A szovjet csapatok Varsó bevétele után a németek keleti erődrendszerén, az Ostwallon >Bővebben>>> is átmentek, mint kés a vajon. 1945. február elejére Zsukov marsall csapatai 3.155 harckocsival és önjáró löveggel, valamint 20 ezer tüzérségi eszközzel áttörték a német állásokat és kiépítették az első hídfőállásokat az Odera folyó nyugati partján, Küstrin (Kostrzyn nad Odrą) mindkét oldalán. A déli szárnyon pedig Konev marsall 1. Ukrán Frontja Felső-Sziléziából nyomult Berlin felé.
A Wehrmacht Theodor Busse és Helmuth Weidling vezetésével a Seelow előtt elterülő síkságot elárasztotta, árkokat alakítottak ki, páncéltörő állásokat és kiterjedt lövészárok- és bunkerhálózatot hoztak létre. A Vörös Hadsereg 1945. április 16-án hajnali 3:00-kor 40 ezer ágyúval és katyusával vitathatatlanul a történelem legerősebb tüzérségi tüzét vetették be. Zsukov szerint az első napi tüzérségi offenzíva során 1.236.000 lövedéket lőttek ki, összesen 98.000 tonnát, aminek szállításához 2450 tehervagonra volt szükség.
Csujkov parancsnok 143 fényszóró bevetését tervezte, hogy elvakítsa a német védőket és megvilágítsa a csatateret saját fegyverei számára. A fényszórók fényét azonban szétszórta a reggeli köd és a puskapor füstje, visszaverődött a támadókról, elvakítva őket, világos hátteret teremtve, amelyből a támadó gyalogság és az előrenyomuló harckocsik ágyúcsövei tisztán kirajzolódtak. Az óriási fölényben lévő oroszok április 19-én estére a német 9. hadsereget egyszerűen felszámolta, a megmaradt ellenállási gócokat bekerítették és megsemmisítették, így szabaddá vált az út Berlinbe.
A szovjetek az Oderán történt áttörésének veszteségei igen magasak voltak, 2.807 tankot veszítettek és 33.000 szovjet katona esett el a 12.000 némettel szemben. Berlin elfoglalása után Zsukov marsall közvetlenül emlékművek felállítását rendelte el csapatai „dicsőséges útjának” megünneplésére. Az emlékművet 1945. novemberében avatták fel Seelowban, egy szovjet haditemetővel együtt, ami több mint 7.000 szovjet katona sírját őrzi. Nézzük meg a helyszínen kiállított csata szereplőit is!
A főszereplőjének, a 76 mm M1942 (ZiS-3) gyártását 1941 decemberében a 92-es számú üzemben végezték, melyet Sztálinról neveztek el (Zavod imenyi Sztalina). A csőszájféke, vagyis a csöves lőfegyverek csőtorkolatánál elhelyezett, a lövés visszahatóerejének csökkentésére szolgáló alkatrész felszerelése csökkentette a lövés utáni visszarúgást és ezáltal kímélte a könnyű alvázat a hátra ható erők okozta sérülésektől. A háború végéig több mint 103 ezer darab ZiSZ–3 készült, így ez a típus volt a legnagyobb példányszámban készült szovjet tábori löveg. Korábban hazánk is rendszeresítette, de ma még Kambodzsa, Namíbia, Nicaragua és Szudán használatában áll.
A 32 tonnás szovjet közepes harckocsi, a T-34 tank páncélvastagsága 40–45 mm volt, dízelmotor hajtotta és összesen 84.170 db készült belőle. A T–34 esetében sikerült megteremteni a harckocsikat jellemző három alapvető tulajdonság, a mozgékonyság, a tűzerő és a páncélvédettség összhangját. Az első két prototípus 1940 januárjára készült el, amivel a tervezők Harkovból Moszkvába hajtottak, hogy a Kreml urai előtt így bizonyítsák a harckocsi rendkívül jó menettulajdonságait. Az 1941. június 22-i német támadásig csak 1.225 db T–34-est sikerült legyártani, melyből 967 került ki a csapatokhoz az invázió kezdetéig. A T-34/85-be a szovjet mérnökök 1943-ban az eredetileg légvédelmi ágyúnak készült 85 mm-es űrméretű L/51,5-es ágyút szereltek, amelynek páncéltörő képessége elérte a 95 millimétert is, így szerintük ez elegendő lett a Tigrisek ellen.
A BM-13 Katyusát először 1941 májusában gyártották, alig 40 darab készült belőle, de a háború végére ez a szám már elérte a 10 ezret, beleértve számos változatot 82 mm-es, 132 mm-es és 300 mm-es rakétákkal és különféle alvázakon, pl. az amerikai Lend-Lease keretében szállította a Studebaker US6 6×6-os teherautót. A kiállított BM-13-16NM-ből a BM a bojevaja masina (harcjármű) rövidítése volt, a 13 a 132 mm-es M-13 rakétákat, a 16 pedig a két soros, nyolc rakétából álló indítóállványt jelentette. A németek rettegtek a tömeges rakétatámadásaiktól, ezért egy becenevet is kitaláltak neki: Stalinorgel (Sztálin orgonája). A kiállított Katyusa azonban nem vett részt ebben a csatában, mivel az alapjárműve egy háború utáni szovjet ZIL-157 6×6-os teherautó. A valódi világháborús BM-31-12 Katyusához Szlovákiába, a Kárpát-Duklai hadművelet >Bővebben>> helyszínére kell utazni.
Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook oldalát:
További extra fotókért klikkelj ide:
További WW2 járművek:
Úticél kereső:
