A Duklai-csata emlékműve (Ústredný pamätník tankistom) is jelzi, hogy október hava jelentős fordulópont volt a szlovák történelemben, mivel 6-át a duklai hadműveletek hőseinek emléknapjává nyilvánították. Ennek előzményeként 1944 júliusában és augusztusában a szlovák katonai parancsnokság számos fegyveres egységet igyekezett összevonni a Zólyom - Besztercebánya - Breznóbánya műveleti területen. A német katonai egységek elfoglalták Szlovákia területét, válaszul 1944. augusztus 29-én kitört a Szlovák Nemzeti Tanács (SNR) véres felkelése.
A 60 ezer lázadó nehézfegyverzete mintegy 120 harckocsival védekezett, de ebből csak 43 db számított járóképesnek. Ezzel szemben a német csapatok mintegy 90 harckocsival és 40 önjáró fegyverrel rendelkezett. A lázadók törekvései eleinte egészen jól alakultak, mivel a területükön létrejött egy független állam, amelynek csak a nemzetközi elismerése hiányzott. Az SS Schill harccsoport egységeinek 1944. október 27-i bevonulása Besztercebányára gyakorlatilag rövid idő alatt véget vetett a szlovák hadseregnek. A maradék felkelők átálltak partizánharcra, de nagy részüket október 28-ára elfogták, ill. önként úgy döntöttek, hogy feladják az aktív ellenállást a hegyekben. A nácik végül csaknem 5.000 meggyilkolt emberrel és több mint száz teljesen vagy részben leégett faluval honorálták a merész függetlenségi kísérletet.
Hogy mennyire értelmetlen dolog egymás ellen háborúzni, azt a 1995-ben felszentelt Felsőhunkóci (Hunkovce) német katonák háborús temetője tökéletesen megmutatja. A Kárpát-duklai hadművelet során meghalt közel 3.100 katona találta meg itt végső nyughelyét. Nem csak kőbe vésték az elesett katonák nevét, hanem a holtak könyvének fémlemezeire is belegravírozták. Másik részről több mint 9.000 szovjet katonát temettek el a Svidníkben található emlékkomplexum háborús temetőjében. A négy tömegsír azoknak állít emléket, akik 1944 és 1945 között Kelet-Szlovákiában életüket vesztették.
A Halál-völgyről mindenkinek a kaliforniai Death Valley ugorhat be a szélsőségesen magas hőmérsékleti rekordjairól. A ruzsolyi Halál-völgyről (Údolie smrti) vajon ki hallhatott, mert szlovákul és magyarul sem igazán lehet találni róla információt, pedig a II. világháború idején rengeteg hazánk fia is feláldozta az életét a Kárpát-Duklai hadműveletnek. A középkori Bártfától 〈klikk>Bővebben<〉 keletre húzódó mezőn T-34/85 harckocsik emlékeztetnek az 1944. október 25. és 27. közötti véres összecsapásra, amit a kurszki tankcsatához szoktak hasonlítani. Szovjet és csehszlovák csapatok támadtak a Kárpátokon át a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) megsegítésére, a Wehrmacht és vitéz dálnoki Miklós Béla alezredes vezette magyar 1. hadsereg ellen.
A Vörös Hadsereg hozzávetőlegesen 97.000 embert, 110 harckocsit és 1.700 tüzérségi eszközt vonultatott fel a Wehrmacht körülbelüli 18-20.000 emberével, 360 ágyújával és aknavetőjével, valamint 20-30 önjáró lövegével szemben. A kedvezőtlen őszi időjárás végül a harcok átmeneti megszűnését hozták el, ám a Kapišovka folyó völgyében e harcok során mindkét oldalon 11.000 katona esett el. A Felsővízközi (Svidník) Szabadtéri Katonai Múzeum (Vojenské Historické Múzeum) mutatja be a számos hadieszközt, amik közül minden bizonnyal a legérdekesebb az 1942-ben hadrendbe állított BM-31-12 Katyusa Andryusha (Андрюша) tűnt, ami a ZIL által gyártott ZIS-150-et (ЗИС-150) rejtette 〈klikk>Képre<〉.
Az amerikai nagy hatótávolságú DC–3 szállító és bombázó repülőgépnek a Szovjetunióban licenc alapján gyártott változata a Li–2 (Ли–2), amivel az említett SNP is rendelkezett, hogy légi segítséget nyújtson csapatainak. A MALÉV jogelődjének számító MASZOVLET vegyes társaság egyik 280 km/h maximális sebességre képes járatát a 2 fős legénysége Münchenbe térítette el, mivel a szovjet csapatokkal együtt a elnyomás hatalma is megérkezett a Kárpátokon keresztül. Mindketten emigráltak, ezért ettől kezdve civil ruhás ÁVH-sok is utaztak a belföldi járatokon.
A Krupp Művek által szállított PzKpfw IV (SdKfz 161 Tank Panzerkampfwagen IV) egyik kitűnően megmaradt darabjáról a munsteri cikkben már beszámoltam 〈klikk>Bővebben<〉, de a besztercebányai (Banská Bystrica) Nehéz Harci Felszerelések Szabadtéri Múzeumában is felfedezhető. A kép mögött viszont megtalálod a StuG-40 Ausf.G II. (Sturmgeschütz) rohamlöveget, amit nem harckocsiként használták, hanem gyalogsági támogató járműként, hogy megsemmisítsék a megerősített célpontokat a fix toronyból 〈klikk>Képre<〉.
A nácik gyors reagálású harcászata megkövetelte, hogy az áttörő harckocsi csapatokkal az őket követő gyalogság együtt tudjon mozogni. Ilyen célra fejlesztette ki a Demag a Sd.Kfz. 250 II. a négy futógörgő tengelyű féllánctalpas páncélozott harci járművet. A hannoveri Hanomag hadiüzemben a Panther tankok és Stöwer 〈klikk>Bővebben<〉 parancsnoki kocsik mellett ezt is ott gyártották. A szintén páncélszürke nagytestvérét, az Sd.Kfz. 251 Ausf. D féllánctalpast is megtalálod 〈klikk>Képre<〉 itt, ami ugyancsak 4170cm³ Maybach hathengeres benzinmotor vitt tökön-babon keresztül 〈klikk>Bővebben<〉.
A páncélvonatok a sebezhetőségük miatt az I. világháború végén is csak mellékszerepet játszottak, a szlováki felkelés viszont 1944-ben fantáziát látott bennük. Így születtek meg a zólyomi (Zvolen) járműjavítóban a gyengébb Štefánik, az erősebb Hurban és a legerősebb Masaryk szerelvények. A Besztercebányán kiállított Štefánik sem volt „igazi” páncélvonat, mivel a vértezetük csak 7 mm-es egyszerű kazánlemezből állt. A zólyomi IPV-II Hurban változat 〈klikk>Képre<〉 a háromból összetákolt széria, de igazából egyik sem, mivel 1974-ben egy nagyszabású filmhez készült egy T-34-es löveggel, de az biztos, hogy még ma is jól mutat!
