...egy rövid szünet után köszöntöm a visszatérő és az új olvasókat is az Azori-szigetek kellős közepéről, São Miguelről! Az I. részben, az Azori-szigetek illata (kattints rá és olvashatod) c. bejegyzésben egy kis ízelítőt kaphattatok egy teljesen más világról. Nem tudom mennyire sikerült átadni, próbálkozni mindig lehet! A botanikai kóstoló meghozta az étvágyat nekem egy igazi azori egytálételhez, szörfözünk egyet a bálnák közt, belevetjük magunkat a szigetek leghíresebb parkjába, megnézzük az utazási irodák posztereiről híres vulkáni krátert a tavakkal, végezetül ezt a rengeteg élményt levezetjük egy kis városnézéssel, stílszerűen a saját foteledből! Most nincs idő reklámra, egyből nekivágunk a kalandnak!

Mi lehetne izgalmasabb dolog, mint a világ legnagyobb élőlényeivel találkozni?! Ki mennyit tanult a bálnákról és mennyi maradt meg belőle? Hát lehet, hogy nem sok?! Az ámulat kedvéért a cetek némely faja csaknem akkora, mint amekkora repülővel érkeztem a szigetre! A teljesség igénye nélkül most egy rövid áttekintést adok, hogy milyen bálnák és delfinek fordulnak elő a térségben. A legtöbb cet a táplálékukat jelentő apró, rákszerű élőlényekkel, a krillekkel táplálkozik. A tél beálltával a sarki élőhelyükről az Atlanti-óceán trópusi vizeire úsznak, hogy megszüljék borjaikat. Itt (kattints rá) átnézhetjük a méreteiket és akár belehallgathatunk a hangjaikba.

Az óriás ámbráscet a hatalmas orráról felismerhető, amely néha az Adriai-tengerbe is felúszik. A hosszúszárnyú bálna leginkább az énekéről híres, testtömege akár 40 tonna is lehet. A kék bálnát a barázdált has részéről lehet felismerni, súlya a 170 tonnát is elérheti, így a legnagyobb ismert állat, ami valaha létezett. 1966-ig nagymértékben halászták őket, így napjainkban mintegy 2000 példány élhet belőlük.

A cetek sokszor csak unalmasan, ám kecsesen úszkálnak, velük szemben viszont a delfinek produkálják magukat. Közönséges delfin, palackorrú delfin vagy a csíkos és a pettyes delfin mind megtalálhatóak a sziget körül. A legesélyesebb az áprilistól júniusig tartó szezon, hogy velük és a bálnákkal találkozzunk. Induljunk is vissza a szárazföldre!

A Pandával ismét nekiveselkedek a hegyeknek, nyomom neki, hogy minél hamarabb Furnasba érjek. Ezzel a kis autóval már önmagában is izgalmas lenne az autókázás, de a tájjal nem lehetne kerekebb a történet, egyszerűen nem tudom, merre nézzek. Egyszer csak a völgyben megpillantom a várost, de a kiszemelt étteremtől nem is veszem észre, hogy elsuhantam a Jardim Público da Courelaban található Caldeiras da Lagoa nevezetű geotermikus források mellett. A földből feltörő forró forrásokba, lyukakba teszik főni a cozido nevű ételt órákra és várnak… Hát most erre nincs időnk, mert a Restaurante Vale Das Furnasban már készen áll a kis kóstolóm, ami főtt zöldségekből, kolbászból, véres hurkából, főtt húsokból és egy meghatározhatatlan kis csontos húsdarabból állt, amibe nem mertem belegondolni, hogy milyen állatból származhatott. Kóstolót kértem, ennek ellenére még legalább 2 adag landolt az autóm csomagtartójában.

Teli gyomorral most szokásaimat megtöröm, nem nyújtózok egyet, hanem belevetem magam egy hatalmas sétába. A bejáratnál már letaglóz a hatalmas csüngő Metrosideros Robusta, ami egy Új-Zélandon honos fa. A Parque Terra Nostraban megtaláljuk az Azori-szigetekre jellemző flórát valamint számos őshonos növényt különböző országokból, amelyek akár teljesen más éghajlatról származnak, de alkalmazkodni tudtak a helyi viszonyokhoz. Sárga tónak is nevezett termál medence 35-40 fokos vize kitűnő egy kis relaxációhoz, a szememet egy pillanatra megpihentetem, de fejben már a japán kamélia (Camellia japonica), az örökzöld teaféle között járok, ami a japán porcelánok híres díszítőeleme az őshazájában.

Tulipánfa, pálmaerdő, bambuszerdő, rhododendronok, páfrányfa, mi kell még a szemnek? Az ezüstszínű levelekkel a Bismarck pálma (Bismarckia nobilis), vagy a Hollywoodból ismerős óriási mexikói Washington-pálma (Washingtonia robusta) már ismerősek voltak a málagái Jardin Botanicóból (kattints rá és olvashatod). Az Araukária (Araucaria araucana) Chile nemzeti fája örökzöld háromszögletű levelekkel, eleinte tipikus fenyő alakú, majd koronát növeszt és csak csodálni lehet túlvilági kinézetét. Akit részletesebben érdekelnek a növények, utána tud nézni a Terra Nostra oldalán.

A Fiattal ismét száguldok immáron vissza Ponta Delgádába, mivel felvettem vendéglátómat egy délutáni idegenvezetésre. Közben egy kis portugál zenét hallgatok és ámulok a tájban, mivel olyan útszakaszhoz értem, ahol az aszfalton kívül minden zöld. Ha nem fű vagy levél, akkor moha borít mindent. Elképesztő! Lagoa das Furnas tó mellett csak lassan tudok haladni a pesti utcákhoz hasonló macskaköves főúton, ami egyszer csak véget ér és ismét tükörsima aszfalttal folytatódik.

A szerpentinen immáron együtt dülöngélünk a Pico do Carvão nevezetű csúcs és kilátó felé. A hegyen felfelé haladva ismét belehajtunk az óceáni éghajlatot szépen tükröző felhőkbe és a szitáló esőbe, de nem kevesebbszer süt ki a nap is. „Szállj, szállj felhő, pamacsos…” (Nemes Nagy Ágnes)! Az anyósülésről folyamatosan kapom a nagy szeretettel mesélt történeteket, ill. látnivalókat. A sok infó között elveszik, hogy valójában mi is ez a Pico do Carvão. Abban maradtunk, hogy nem érdemes megnézni egy ilyen borús időben. Ha tényleg egy ilyen szállásadóra vágysz, foglalhatsz Nála egy kis családias szállást:

Tovább is hajtunk a többször felbukkanó Aquadukt mellett, mivel ez is a ködbe veszik. Igyekszünk a hegy tetején található Miradouro da Vista do Rei kilátóhoz, ahonnét a kényelmes turisták néznek le a kráterben található tavakra. A hegyoldalban pazar kilátással rendelkező hotel állt egykoron, ma már csak a beton váza látható, mivel a tulajdonosok egyszer csak otthagyták érthetetlenül a businesst. Mintha a fellegekben járnánk, másodpercenként változik a kilátás, a felhők robognak a kontinens felé, hogy eláztassák.

Sete Citades (ejtsd: Secse Szidzsádész) egy vulkán kráterében kialakult kettős tórendszer, aminek még a színe is különbözik. A kék Lagoa Azul és a zöld Lagoa Verde, amelyekre talán a legszebb látványt a Miradouro da Boca do Inferno kilátó nyújtja. A legtöbb utazási kiadvány is az innét készült fotókat használja. Mi viszont egy autós kirándulás résztvevői vagyunk, így szépen lassan lecsorgunk a tavakhoz.

Egészen elképedek, hogy egy hatalmas édenkerti kráter aljában vagyunk, ahol még egy izgalmas település is kialakult. Régen nem volt itt turizmus, nagyon szegényen éltek az emberek, leginkább abból a pénzből, amit abból kerestek, hogy a főváros szennyesét itt mosták a tavakban.

Az időnket profi módon osztottuk be, így átvágunk a sziget legnyugatibb kilátója felé. Ponta do Escalvadotól Amerikába is átnézhetünk, ha jó a szemünk. Egy pár ezer méterre fel kellene repülni, hogy a Föld hajlásszögét kiküszöböljük, de még akkor sem menne ez a mutatvány. A látvány viszont felemelő, talán száz méteres sziklafalról csak csodáljuk a természetet és elképzeljük, hogy a téli viharok alkalmával egészen felcsap a sós hullám párája a falakon telelő madarakhoz.

Mosteiros jelentéktelen kis foltnak tűnik a sziget legnyugatibb csücskében. A mikroklímája és a nyüzsgése viszont kiemeli a többi település közül. Lakói még mai is leginkább a halászatból vagy az erre épülő vendéglátásból élnek. Reggelente kimehetünk a kikötőbe és bevásárolhatunk közvetlenül a hajók friss fogásából. Éttermeiben a vendégek legtöbbször a híres polipot kérik a tányérjukra. A szigetre is jellemző a vallásosság, de itt még inkább kiemelkedőbb a fesztiválokkal is elmélyülő hit. Van amikor virágokkal szórják fel az utcákat, de megesik, hogy ha arra tévedünk, a helyiek lépten nyomon kedvesen kínálgatják a főztjeiket, így garantáltan nem szabadulunk éhesen a hálaadás szerű ünnepről. Klímája talán megmagyarázhatatlan, de az a monda tartja, hogy itt hamarabb le lehet égni és az óceán is melegebb. Fekete homokos tengerpart és az azúr kék tengernek leírhatatlan hangulata van az óceánból kimagasló sziklatömbökkel. Most ezt még fokozták a szörföző srácok!

Hazafelé tartva támad még egy ötletünk, megnézzük az egyik aktív vulkánt és az oldalában a Ponta da Ferrariat. A vulkanikus működésnek köszönhetően itt is melegebb az óceán az átlagnál, a hegy lábánál termálfürdő is működik, de mi beérjük a rögtönzött bálnalessel és megspékeljük egy kis világítótoronnyal. Épp most kapcsolták be a vakító fényeket, fél 7 körül, otthon viszont már fél 9 van. Az egész napos feszített tempó lemerített, gyerünk haza a szállásra!

Levezetésképp nézzünk egy kis városnézést Ponta Delgadában. A városban nagy távolságok nincsenek, egy sétával is be tudjuk járni, nekem viszont kényelemben volt részem, mivel a vendéglátóm körbevitt autójával a városban. Nem, nem szennyeztük a levegőt, mivel egy Hybriddel vettem igénybe ezt a kellemes szolgáltatást. A városban több parkot is találhatunk, rögtönzött idegenvezetőm viszont az António Borges parkját emelte ki, hogy vessem szemügyre. Mit mondjak, e téren sem tévedett, kis dombok és szakadékok közt ízlésesen kialakított növénygyűjteményt találtam egy hatalmas német buszos csoporttal körítve. Utunkat az óceán felé érdemes venni, ahol Forte de Sao Bras nevű erőd áll. Különösebb látványt nem nyújt számomra, de látszik, hogy nem egy mai darab. Vele szemben foglal helyet a tágas Campo de São Francisco szépen kövezett tere platánfákkal övezve, ahol egy öreg Metrosideros Robusta fa is ékeskedik.

Továbbandaloghatunk a Rua Machado dos Santoson. Az utcát bazaltkővel rakták ki és valamiféle fehér „sormintával” díszítették két oldalt a járdákat. Amolyan bevásárló utcaként is funkcionál a helyi építészetre jellemző fehér homlokzatot díszítő szürke keretekkel és kovácsoltvas erkélyekkel. A fő látványossághoz visszakanyarodunk ismét az óceánpart felé. Portas da Cidade a város kapuja három boltívvel, ami az egykori várfalból maradt meg. Körben barokk és a portugál Mánuel stílusú épületek veszik körbe. Végében áll a város számtalan templomának egyike, az Igreja Matriz De São Sebastião. A helyiek vallásosságát is tükrözi, hogy ennyi templomot én még nem láttam egy ilyen kis városban. A téren láthatjuk még a szigetet felfedező Gonçalo Velho szobrát is, madártávlatból nézve elképesztő sugaras kövezéssel körbevéve. Továbbhaladva a kikötőben óriási tengerjárókat, halászhajókat és egy igen régi vitorlás hajót is láthatunk. A következő helyszín egy dombtetőn található, az Ermida da Mãe de Deus templom. Még az útikönyvekben sem szerepel, de garantálom, hogy innét a legszebb a kilátás és az épület is az egyik legpompásabban díszített.

A helyi piacra már nem volt időm, de az érdekes nevű Solmar hipermarketben megnéztem a helyi különlegességeket. Izgalmas volt az általunk ismert banán félének megfelelő helyi banán, a szigeten termő ananász, aminek a színe és illata köszönő viszonyban sem volt a nálunk kaphatóval. Annyira érdekes volt még az anonas (annóna) zöld, bordás gyümölcse, hogy elfelejtettem megkóstolni…

Számomra a legérdekesebb látnivaló a város szélén elterülő ananász ültetvény, az Estufas de Ananases (Plantacao de Ananas) volt. Letaglózott, hogy egy ilyen egzotikus gyümölcs termelése mennyi odafigyelést igényel. Részletesebben többek közt erről és még két nagyon érdekes dologról olvashatsz a következő részben:

Köszi, hogy benéztél hozzám! Ha az új cikkekről itt is értesülni szeretnél, klikkelj a jobb felső sarokban lévő +KÖVETÉS gombra!

Ha megjött a kedved az utazáshoz, most még időben vagy, hogy az Utazás Európába által tesztelt legjobb ajánlatok közül foglalj! Bővebben az Utazásszervezőben (kattints rá)!