A hat éves autót már le kell cserélni, mert az már nyilván több mint öt és egyébként az már öreg. A hadi technikában szerencsére ez nem teljesen így működik, ha a cuccainkat nem hagyjuk Tatán vagy éppen Taszáron szétrohadni. Az alábbiakban megnézhetünk pár olyan több évtizedes repülőt, amelyet hosszú időn keresztül megőriztek, sőt technikailag fejlesztettek is. Ehhez és a világháborús gépekhez >Bővebben>>> is kellő illusztrációt nyújtottak a duxfordi Imperial War Museum kiállításán bemutatott gépcsodák.

A haditechnika előtt azért ne menjünk el olyan polgári gépek mellett sem, mint a Concorde, amivel akár 2 óra, 52 perc alatt Londonból átrepülhettünk New Yorkba. A Concorde gázturbinás sugárhajtóműveivel az átlagos utazósebesség 2,04 mach, azaz körülbelül 2.500 km/h volt és a maximális repülési magassága elérte a 18.000 métert. A szuperszonikus repülés közben a közegellenállásból adódóan a legmagasabb hőmérséklet a gép orrán keletkezett, így a váza akár 30 cm-rel is megnyúlt. A Concorde meredek szögben, elvileg megemelt orral landolt, mert a szárnyakon nem voltak fékszárnyak, de a gép orr része ilyenkor le volt hajtva, hogy elősegítsék a pilóták kilátását. 1985. szeptember 14-én Budapesten is járt a British Airways Concorde-ja a magyar IBUSZ londoni irodájának szervezésében. Bővebben a Concorde-okról >>>

A második világháború alatti gépágyúkkal felszerelt repülőket >Bővebben>>> talán még nem, de a rakétákkal is felvértezett Hawker Typhoon vadászbombázót már mondhatjuk a mai modern vadászgépek elődjének. A cég jogutódja, a brit Hawker Siddeley által kifejlesztett Harrier sugárhajtású támadó repülőgép, amely már a 60-as években képes volt a forgatható fúvókákkal függőleges fel- és leszállási műveletekre. Az 1980-as években megjelent egy második generációs Harrier, amelyet az Egyesült Államokban a  McDonnell Douglas (későbbi Boeing) is gyártott. A repülő-hordozók számára kifejlesztett Sea Harriers nagy horderejű szerepet játszott az 1982-es falklandi háborúban, amely a HMS Invincible és a HMS Hermes anyahajókon szolgált. Később széles körben bevetésre kerültek az iraki háborúban, a jugoszláv konfliktusban, de még Afganisztánban is.

Nem nehéz kitalálni, hogy az első blikkre érdekes Fairchild Republic A-10 Thunderbolt II a világháborús P-47 Thunderboltról kapta a nevét. Az 1977-től bevezetett A-10-et arra tervezték, hogy közeli légi támogatást biztosítson a baráti szárazföldi csapatoknak páncélozott járművek, tankok és más ellenséges szárazföldi erők támadásával. Fő fegyverzete a General Electric által gyártott 30 mm-es GAU-8 Avenger forgó gépágyú, a pilótafülkét és a repülésirányító rendszerek egyes részeit titán páncél védi, amely ellenáll 23 mm-es ágyútűznek és 57 mm-es repeszeknek is. Általában elektro-optikai- (TV), infravörös- vagy lézervezérlésű AGM-65 Maverick levegő-föld rakétát hordoz és fel lehet szerelve GPS- és lézervezérelt bombákkal, de egyébként két AIM-9 Sidewinder levegő-levegő rakétával repülnek önvédelmi célból. Az Egyesült Államok légierejében az F-35 Lightning II válthatja fel az A-10-est, de ez továbbra is erősen vitatott a magas költségük miatt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcunk idején az Egyesült Államok Légiereje és a Központi Hírszerző Ügynökség már használt kémrepülőgépet. Ez a vitorlázógéphez hasonló Lockheed U-2 egy egymotoros, nagy magasságú (21.300 méter) felderítő repülőgép az USAF maroknyi repülőgéptípusának egyike, amely több mint 60 éve szolgálatban áll. Üzemanyag problémái miatt a Shell Oilnak ki kellett fejlesztenie hozzá egy új alacsony gőznyomású sugárhajtómű-üzemanyagot, amely nem párolog el nagy magasságban. Utódjaként felmerült az alábbiakban részletezett, 1998-ban nyugdíjazott SR-71 Blackbirdből kifejlesztett SR-72 és az MQ-1 Predatorhoz hasonló Northrop Grumman RQ-4 Global Hawk is.

Az MQ-1 Predator egy amerikai távirányítású repülőgép, amelyet a General Atomics épített, és amelyet elsősorban az USAF és a CIA használt. Az igényeknek megfelelően ezt a drónt úgy módosították, hogy két AGM-114 Hellfire rakéta kilövésére is alkalmas lett. A légcsavarral hajtott gép egészen 740 km-t képes repülni a célig, 14 órán át bír lebegni fölötte, majd vissza is térhet a bázisára. A Predator kevés figyelmeztetést ad a támadásra, mivel viszonylag csendes, a Hellfire rakétája pedig szuperszonikus, így még azelőtt lecsap, hogy a célpont meghallaná azt. A délszláv konfliktus idején Albánia után Taszárról is üzemeltették a rendszert, ám a szerb hadsereg egyet leszedett belőle.

A világháború repülő erődjei >Bővebben>>> már nem szolgálták ki az akkori hadi igényeket, ezért az USAAF még 1945-ben tervbe vett egy új stratégiai bombázót. 1952-re készült el a Boeing B-52 Stratofortress, amely egy nagy hatótávolságú, szubszonikus (hangsebesség alatt, 0,8 Mach körül), sugárhajtású stratégiai bombázó és akár 32.000 kg bombát is képes szállítani és a légi utántöltés nélküli harci hatótávja kb. 14.200 km. A B-52-es csapásai a Sivatagi Vihar hadművelet fontos részét képezték, 1991. január 16-tól a louisianai Barksdale légitámaszpontról egy B-52G típusú repülőgép indult, útközben a levegőben megtankolt, Irakban a célpontokat megszórta, majd hazatért 35 óra alatt és 23.000 km megtételével. A legújabb B-52H-k 1962 óta vannak szolgálatban és technikai felszerelésüket folyamatosan megújítják.

Visszatérve a Lockheed Martinra, a fejlesztést és a tervezést az ADP programja, Skunk Works („Bűzösborz Művek”) álnéven végezte, a titkos prototípusaikat pedig a nevadai sivatag 51-es körzet néven elhíresült légibázisán tesztelték. Fejlesztéseik között szerepelt a világháborús P-38 Lightningtól kezdve az említett U-2, az F-117 Nighthawk és a legújabb F-22 Raptor az F-35 Lightning II-vel együtt. Alkotásaik közé tartozik még az 1966-tól repülő Lockheed SR-71 Blackbird nagy hatótávolságú, nagy magasságban (26.000 m) repülő, Mach 3+ (4000km/h felett) sebességű stratégiai felderítő repülőgép is, amelyet mára már nyugdíjaztak. A radarjelének csökkentése érdekében a repülőgép 92%-ban titánból készült kívül-belül, amelyet a harmadik világ országain keresztül a Szovjetunióból szerezték be. Ha rakéta kilövést észlelt, akkor elegendő volt a szokásos kitérő művelet helyett egyszerűen a sebességének a növelése, mivel annál jóval gyorsabb volt.

Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook oldalát:

További extra fotókért klikkelj ide:

Duxfordba egyszerűen el lehet jutni a London melletti Stansted repülőtérről, de ha már ott járunk, ne hagyd ki London nevezetességeit sem: