Az ’50-es években az NDK minisztertanácsa utasítást adott egy standard kisautó megvalósítására, miszerint műanyag karosszériával készüljön, ne legyen több 600 kilónál, elférjen benne egy család, száz kilométeren ne fogyasszon többet 5.5 liternél, évente legalább 12 ezer darabot lehessen belőle gyártani és ne kerüljön többe 4 ezer keletnémet márkánál. Nézzük is meg a zwickaui August Horch Múzeumban, hogy jött össze ez a keletnémeteknek!
Trabantból összesen több, mint hárommillió darab készült és ennek nagyjából 98%-a a klasszikus 601-es, ami sokak számára nem csak egy autó, hanem életérzés is volt. Az IFA, vagyis az NDK Járműgyártó Ipari Szövetségének (Industrieverband Fahrzeugbau) a tagja volt a Trabantot gyártó VEB Sachsenring Automobilwerke Zwickau, ami a háború előtti Auto Union romjaiból nőtt ki. A márkanevet a 1957-ben fellőtt Szputnyikról (kísérőt, útitársat jelent) kapta, de azt csak két évvel később, 1959-ben kezdték el hivatalosan is használni.
A legelső sorozatban gyártott modell az IFA F8 alapjaira épült P70, aminek a fa alvázára műanyag karosszériát szereltek és opcionálisan az igen divatos kétszínű változatban is meg lehetett rendelni. A minisztertanács utasítása szerint nagy késéssel elkezdődött végre a P 50-es >fotó>>> gyártása is, amiből 1958 és 1962 között összesen 131.450 darabot szereltek össze Barkas motorral.
A törpe modellek 1960 körül nevet változtattak, a „P” betű elvételével és egy „0” hozzáadásával belőlük lettek az 500-asok és 100 cm3 nagyobb motorral a 600-asok is. 1961-ben bemutatták a szállító furgon és a Camping változatot dönthető ülésekkel és összecsukható napfénytetővel, ezek Trabant 600 néven is megjelentek. Kis motorja és dobfékjei ellenére ezeket utólag gyakran vonóhoroggal is ellátták és vontatóként használták. A 220 kg-os Weferlinger LC9-200 lakókocsit kifejezetten a Trabanthoz fejlesztették ki, de QEK Juniort és Aerot és néhány sátras Klappfix (később Camptourist) utánfutót is gyakran vonszoltak maguk után.
A cseh Tatra és az orosz Csajka mellett Kelet-Németország is odatette magát, saját luxusautóként gyártotta a Sachsenring P240-est >fotó>>>. A katonai parádék elengedhetetlen része volt, hogy egy nyitott limuzinban pózolhassanak a tábornokok, ezért megalkották a Repräsentant variánst. A VEB Karosserienwerk Dresdennél egy új, akkor kissé futurisztikus, de mai szemmel inkább egy másnaposan elrontott Wartburg 353-formatervnek tűnő bőrt húztak rájuk.
A Trabantok legismertebb és legnépszerűbb modellje a 601-es típus volt, mely sorozatgyártása 1964-ben kezdődött meg és 1991-ig tartott. A keletnémetek duroplastból készítették a karosszéria túlnyomó részét, mely mindössze 35 kg-ot nyomott a jármű 620 kg tömegéhez képest. A fenolgyantából és szovjet pamuthulladékból álló műanyagot törés esetén javítani nem lehetett és kérdések merültek fel az újrahasznosítására is. A legjobban felszerelt változat a de Luxe vagy S de Luxe, mindig is megkülönböztethető volt krómozott lökhárítóival, ködlámpájával és kontrasztos tetejével. A Trabantokban nem volt üzemanyagszint mérő műszer, viszont fel volt szerelve egy „hitelesített” rovátkákkal ellátott léccel, amivel a motorházban elhelyezett tankban lehetett tájékozódni az üzemanyag szintről.
Egy soha meg nem oldott probléma a léghűtéses kétütemű motor magas frekvenciájú zajszintje volt, amely az 1969-es teljesítménynövekedéssel még nagyobbá vált. 1970-ben enyhítő intézkedéseket értek el, beleértve a ventilátorkerék formájának módosítását és egy hangszigetelő burkolatot a motoron. A másik égető problémája sem oldódott meg, a kétütemű motor kipufogógáz-kibocsátásának, különösen a szénhidrogének magas szintje. Ezeket körülbelül 30-szor annyi mennyiségben okádta ki, mint egy hasonló négyütemű motor. Évek során sok apróbb változtatáson esett át, például a kerek lökhárítókat szögletesekre cserélték, a vékony B oszlopot vastagra, feltűnt egy új hűtőrács, megjelentek a műanyag kilincsek, fekete gumilapok és a vagány többlyukas felni. 1965-ben piacra dobtak egy Hycomat >fotó>>> változatot is automata kuplunggal, amit 1982-től extra felszerelésekkel kifejezetten mozgássérültek számára is gyártották.
A P610 (később P 1100/1300) prototípust az Automobilwerk Eisenach (AWE), a Sachsenring és a Škodával való laza együttműködésben tervezték kifejleszteni. A járművet egy négyhengeres, négyütemű motor hajtotta, amelynek teljesítménye 33 kW (45 LE), lökettérfogata 1100 köbcentis volt és végsebessége 125 km/h volt. A P 601 WE II >fotó>>> kompakt autó egy teljesen új alvázzal és motorral készült, de a prototípusból nem lett semmi, így 2 millió márkát dobtak ki az ablakon.
Jött azonban 1984, amikor a Volkswagen remek üzletet ajánlott. Karl-Marx Stadtban (Chemnitz), a Barkas Werkénél jelentkeztek és gyártósorokat kínáltak lízingbe azzal a kondícióval, hogy azok árát nem konvertibilis nyugati valutában, hanem kész motorokban kell visszafizetniük. A Trabantokat a 80-as évek vége felé modernizálták, mely során kissé megváltoztatták a külsőt, a műszerfalat, és az autók négyütemű, 1100 köbcentis VW Polo motort kaptak botváltóval. Ebből a Trabant 1.1-ből egy szemguvasztó Pick up-ot >fotó>>> is sikerült összedobniuk.
1991. április 30-án, 33 év után véget ért egy rózsaszín kombival a Trabant gyártása és vele együtt a járműépítés is a Sachsenringben. Azóta is a "zöld Trabantot látok, szerencsét találok" egy magyar babona megmaradt, ami szerint, ha valaki zöld Trabantot lát, annak szerencséje lesz. A mondás valószínűleg azért terjedt el, mert a zöld Trabant ritka szín volt. Az utóbbi években Zwickauban felélénkült a gyártás, mivel a Volkswagen csoport legnagyobb és leghatékonyabb elektromos járműgyára itt termel Európában.
Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook oldalát:
További extra fotókért klikkelj ide:
Nézzük meg a múzeum többi autóit is:
Úticél kereső:
