Utazás Európába

Hamburger

2025. augusztus 01. 08:10 - Publikus Team

80 éves újjáépítés elhúzódása

Mondhatnánk, hogy Hamburg egy szürke német kisváros, amiről nem sokat tudunk. Ennek ellenére népességét tekintve, a 1.8 millió lakosával nagyobb, mint Budapest, de a vonzáskörzetében 5.5 millióan élnek. Nem csak Németország második nagyvárosa, hanem Németország szövetségi állama is, amihez az Északi-tengeren egy sziget, Neuwerk is hozzá tartozik. Hivatalos nevén Hamburg Szabad és Hanza-város, ebből adódik, hogy rendszámtábláin nem csak szimplán H betű, hanem HH jelenik meg (Hansestadt Hamburg). Kikötőjéről sem lehet megfeledkezni, mivel területének jelentős részét teszi ki, ami a világ egyik legnagyobb átrakodója.

01_stortebeker-denkmal_hamburg.JPG

A városi legendában él el helyi Robin Hood, Klaus Störtebeker kalóz, aki bandájával jó pár évig rettegésben tartotta a Balti- és Északi-tenger vizeit. Híres volt jótékonyságáról, mivel a rablott javakat igazságosan osztotta el társai között és sokat segített a szegény halászfalvakon. A fenti kép alapján emlékművet is állítottak kogge hajójának, ami egyébként a Hanza-szövetség fő kereskedelmi hajójaként szelte a habokat.

de.jpg

A hamburgernek mi köze van a városhoz? A szendvicset John Montagu, Sandwich grófja találta fel, aki kenyerek közé húst tett. Ennek speciális változata lett népszerű Németországban és Ausztriában, ahol zsemlét használtak erre a célra. A 19. században aztán a nagy kivándorlási hullámmal kikerült az Amerikai Egyesült Államokba. Mivel Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, így ennek alapján nevezték el. Az egyik ilyen háromárbocos vitorlás, a Rickmer Rickmers állandó jelleggel a komplexum keleti végén van kikötve, és akár az izgalmasan ívelő parti sétányról is megtekinthető.

02_rickmer_rickmers_hamburg.JPG

1940 és 1942 vége között több mint 100 kisebb bombatámadás érte a várost, majd 1942 májusában a tervezett első ezer bombázós rajtaütés (Millennium hadművelet) elsődleges célpontja lett. A légi hadviselés történetének addigi legsúlyosabb támadását, a Gomorra hadműveletet 1943. július 24. és augusztus 3. között hajtotta végre az amerikai >>> és a brit >>> légierő. Becslések szerint 34.000 ember esett áldozatul, Hamburg nagy része elpusztult és mintegy 900.000 lakos menekült el vagy evakuáltak. Nem csak az oxigénhiány okozta a haláleseteket, hanem a pincékbe behatolt szén-monoxid vagy más mérgező égésgázok is. Az 1000 °C-on égő törmelék olyan intenzíven felmelegítette a légoltalmi óvóhelyeket, hogy az emberek hőgutát kaptak. Német részről a város fő védelmi erejének a gigantikus St. Pauli bunker, vagyis Flakturm számított, amit mára már kényelmesen belaktak.

03_st_pauli_bunker_flakturm_hamburg.JPG

A romok eltávolítása éveket vett igénybe, amiben javarészt a környező koncentrációs táborok foglyai vettek részt. A Gomora hadművelet utolsó bombázásait csak az 1960-as évek végén sikerült felszámolni, de a teljesen megsemmisült Hammerbrookban a nagy üres területeket csak az 1980-as években építették be. Az újjáépítés még napjainkban is tart és olyan különleges épületek születnek belőle, mint a 110 m magas Elbphilharmonie, ami egy felvont vitorlára, hullámra, jéghegyre vagy kvarckristályra hasonlít, amely egy régi téglaraktár tetején ékeskedik. A HafenCityben mindenképp érdemes még felkeresni a veterán autókat és Járay Pál fejlesztéseit is bemutató Automuseum Prototyp-et >Bővebben>>>.

04_hamburg.JPG

A városképre jellemző az Elba part és a számos csatorna mellett a vörös klinkertéglás homlokzatú épület, ilyen Speicherstadt és a szomszédos Kontorhausviertel, amik 2015 óta az UNESCO Világörökség része. Ilyen műremekeket találunk Budapest belvárosában a Madách-házak képviseletében vagy akár a Dóm tér épületegyüttest Szegeden. Ez a téglaexpresszionizmus a Bauhaus stílussal egy időben jelent meg, ami az expresszionista építészet egy speciális, téglákat felhasználó változatának elnevezése, amely főként Németországban jelent meg az 1920-as években. A klinkertéglák előnye, hogy alig szívják fel a vizet, és nagyon tartósak, neve pedig a keményre égetett téglák összeütésekor keletkező magas hangból ered.

05_speicherstadt_hamburg.JPG

A Kontorhausviertel 1920 és 1940 között épült házai alkották az első önálló irodanegyedet az európai kontinensen. A tervező új mércét állított a formagazdag épületével, a Chilehausszal, ami erős függőleges vonalaival hívja fel magára a figyelmet. Az 1924-ben épült Chilehaus csúcsa egy hajóorrra emlékeztet, nem véletlenül, mivel az egykori hajós tulajdonosa a vagyonát a chilei salétromkereskedelemből szerezte. A vörös téglás építészet egy magasabb foka, a fachwerkkel kombinálva Hamburg közelében, a mesébe illő Lüneburgban>>> fedezhető fel.

06_chilehaus_kontorhausviertel_hamburg.JPG

Az Elbán ringatózik egy 90 méter hosszú, 3100 tonnás vasdarab a hidegháborús múltból, a szovjet U-434 (orosz jelölés: B-515), ami Tango osztályúként hat centiméter vastag gumibevonattal rendelkezik, így nehezebb volt szonárral megtalálni. Kém tengeralattjáróként különleges célokra használták, többek között titkos küldetésekre az USA keleti partjainál és hosszú járőrözésre a Szovjetunió felségvizein. Építése 1975 szeptemberében kezdődött a Moszkvától mintegy 400 kilométerre keletre fekvő Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) található Krasnoe Sormovo orosz tengeralattjáró-hajógyárban. A felszínen hordozható légvédelmi rakéták kilövésére volt képes, míg a víz alatt 24 torpedó állt rendelkezésre, amelyeket az orrba telepített torpedótűz-vezérlő rendszer irányított. U-434 U-Bootmuseumként az olajszagú belsejébe is körbe lehet nézni, merülj le a képre kattintva>>>.

07_u-434_u-bootmuseum_hamburg.JPG

Mindezeken túl Hamburg tömegközlekedése igen szembetűnő már az extrahosszú, hátul kéttengelyes csuklós buszaival is. Ne lepődjünk meg, ha az U-Bahn-Linie kocsijai a fejünk fölött suhannak el az 1911-es Hochbahnon, aminél talán még izgalmasabb a  wuppertali monorail függővasút >Bővebben>>>. Összeköttetéssel rendelkezik a St. Pauli Landungsbrückenhez, aminek különlegessége, hogy egy nagy, úszó pontonokon álló móló személyszállító hajók számára a kikötő északi szélén. Budapesttel szemben, ami megszüntette a hajós tömegközlekedést, a város közlekedésébe ezek a hajók be vannak kötve és igen jelentős forgalmat bonyolítanak le. A többszintes, szárazföldi épületkomplexum nyugati végén egy különálló kupolás építmény viszont kérdéseket vet fel!

08_hamburger_hochbahn_u-bahn-linie_hamburg.JPG

„Alakja, amely nem sokban különbözik egy mauzóleumtól, valószínűleg merengést kelt a nézőben, akinek fogalma sincs a céljáról.” (Deutsche Bauhütte, 1911). A Régi Elba-alagút, a St. Pauli-Elbtunnel 426,5 méter hosszan húzódik a Norderelbe folyó alatt és két alagútcsővel köti össze a kikötő északi szélét, a St. Pauli Landungsbrückent az Elba menti Steinwerder- szigettel. Építése előtt egy mozgatható híd is felmerült, de ez akadályozta volna a tengeri hajózást, ezért hamar elvetették azt. Az építkezés 1907-ben kezdődött, amikor sűrített levegővel túlnyomást hoztak létre, hogy megakadályozzák a víz beszivárgását. A nyomás alatt álló építkezés során ennek következtében, keszonkórban három munkás halt meg. A képre kattintva liftekkel ereszkedjünk le az alagutakhoz >>>. A BKK-nak üzenjük, hogy mindez ingyenesen és bármikor nyitva áll a gyalogosok és a kerékpárosok számára…

09_st_pauli-elbtunnel_hamburg.JPG

Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook oldalát:

fb_gomb_new.jpg

További extra fotókért klikkelj ide:

insta_gomb_new.jpg

Ha közben megéheztél és nemet mondanál a hamburgi angolna levesre válogass a német street food kaják között:

utazas_schiefer.jpg

Úticél kereső:

uticel_kereso_banner.jpg

komment
süti beállítások módosítása