Utazás Európába

Nem minden fekete vagy fehér

2024. december 20. 08:12 - Publikus Team

Malkia Park

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy karácsony, húsvét vagy egyéb ünnepek alkalmával hatszor gondoljuk meg, hogy ajándékozzunk-e zabálnivaló kisállatot! Legtöbbször ugyanis nem lesz happy end a vége, mivel évek is eltelhetnek, míg számukra megfelelő körülmények között élhetik le oly rövid életüket. Ennek ellenére is egyre többen tartanak otthonukban kis macskaszerű állatot, mint a szervált is, ami könnyen megszokja az embert, de a génjeibe kódolt támadást és vadászatot nem igen lehet kikedveskedni belőle.

01_puma_malkia_park.JPG

Tovább
komment

No.1 magyar terepjáró

2024. november 29. 08:10 - Publikus Team

RÁBA

A világsikert elért Ikarus 260 és 280-as sorozata sehol nem lett volna, ha a győri Rába nem tette volna bele szívét-lelkét, vagyis a futóműveit és egyéb alkatrészeit. A Hungarocamion sárga ponyvás pótkocsiját is szinte minden esetben a nemzeti színű Rába járműállománya vontatta. Ezeket az ikonokat egy gyors galériában mutatjuk be, de ami ezeknél is nagyobb szám a győri Rába Technológiai Centrumában, azok a II. világháború körüli teherautók. Nézzünk is körül!

1.jpg

Tovább
komment

1000+ éves időkapszula

2024. november 15. 09:07 - Publikus Team

Pannonhalmi Főapátság

Mi a közös a Westminster apátság >>>, Mont-Saint-Michel bencés apátsága >>>, a Szent Jeromos-kolostor >>> és a Meteorák >>> között? Ezen nevezetességek miatt képesek vagyunk több órát utazni, de amikor az M1-es autópályán haladunk, eszünkbe sem jut, hogy Győrnél leforduljunk és megnézzük a mi ezeréves Pannonhalmi Főapátságunkat! Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja nem nyújt kevesebb látványosságot a fentieknél, aminek elismeréséért 1996-ban a főapátságot és környezetét a világörökség részévé nyilvánították.

01_pannonhalmi_foapatsag.JPG

Tovább
komment

Az élet és halál ura

2024. november 08. 15:23 - Publikus Team

Szeredi Holokausztmúzeum

Azt gondolhatnánk, hogy a koncentrációs táborok szörnyűsége tisztes távolságban zajlott hazánktól, de tévedésben állunk, mivel a háború alatti szlovák határunk közvetlen közelében állt a szeredi Zsidó Koncentrációs Központ és Munkatábor! A mai határainktól is egy órán belül elérhető múzeum kiállításnak nem az a célja, hogy a koncentrációs táborok légkörét idézze meg, hanem hogy a látogatók a tárlatokat megismerve átlássák, hogy a holokauszt nem a táborok bejáratánál és nem a gázkamrák előtt kezdődött, hanem sokkal korábban.

01_szeredi_holokausztmuzeum_muzeum_holokaustu_v_seredi.JPG

Tovább
komment

A vég kezdete

2024. szeptember 13. 12:27 - Publikus Team

Normandiai partraszállás 2. rész

A D-nap 80. évfordulója alkalmából az I. részben >>> már megnéztük a partraszállás egyik oldalát, most az amerikai hadsereg kitartó erejét mutatjuk be az Omaha Beachen. A náci Németország a csaknem elkészült Atlanti fallal főleg Calaisnál várta a partraszállást, aminek elképesztő erődítmény rendszerét korábbi cikkben >>> fedezheted fel, Normandiában is jelentős védelemmel várták az inváziót.

01_cimeti_re_americain_de_normandie.JPG

Tovább
komment

A franciák kedvenc faluja

2024. szeptember 06. 08:03 - Publikus Team

Bretagne

Itt az ideje a tikkasztó és hosszú nyári kánikula után új úticél után nézni, mivel már nem sokan kívánkozhatnak a 40 fokból a még melegebb mediterrán nyaralóhelyekre. Kiváló alternatíva kínálkozik a lengyel tengerparton >Bővebben>>> vagy az Északi-tenger mellett Belgiumban >Bővebben>>> és Hollandiában >Bővebben>>> is, csak utána kell nézni egy picit. Most viszont az óceáni éghajlat nyári előnyeivel, Franciaországban a Bretagne félsziget gyöngyszemein keresztül mutatunk újabb vonzó lehetőségeket.

01_dinan_bretagne.jpg

Tovább
komment

Az uránkocka el van vetve

2024. szeptember 02. 08:10 - Publikus Team

Atomkeller Haigerloch

Az Einstein–Szilárd-levelet aláírásával Albert Einstein küldte 1939. augusztus 2-án Franklin D. Rooseveltnek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének, amelynek nagy részét Szilárd Leó fogalmazta meg Teller Ede és Wigner Jenő Amerikába emigrált magyar fizikusokkal együtt. Arra a lehetőségre mutatott rá, hogy egy urántömegben egy láncreakció létrehozásával mesterséges úton hatalmas energia jöhet létre nagyszámú új, rádiumhoz hasonló elem keletkezésével. Arra intette az elnököt, és hogy a jelenség olyan nagy erejű, új típusú bomba előállításához is vezethet, amiből egyetlen elpusztíthat egy kikötőt a teljes hajóállományával együtt. Felhívta még a figyelmet, hogy a németek valószínűleg már dolgoznak az atombombán és Németország leállította az urán eladását, amit a csehszlovákiai bányákból nyert ki.*

01_atomkeller_haigerloch.JPG

Tovább
komment

A kezdet vége

2024. augusztus 29. 08:09 - Publikus Team

Normandiai partraszállás 1. rész

1944. június 6-án a Harmadik Birodalom Führere a berchtesgadeni nyaralójában átaludta a délelőttöt, ugyanis utasításának megfelelően nem ébreszthették fel. Alapos indokuk lett volna, mivel a szövetséges invázió megindult, hogy Normandiában partra szálljon. A Norvégiától Spanyolországig húzódó Atlanti fal parancsnoka, Erwin Rommel pedig a felesége születésnapját ünnepelte Ulmban. Közben éjjel már ejtőernyősök lepték el az eget, hajnali öt felé pedig megjelentek az első hadihajók a tengerparton…

01_arromanches-sur-mer_normandia.JPG

Tovább
komment

Az ismeretlen Normandia

2024. augusztus 23. 15:46 - Publikus Team

Les bains de mer

Az északi emberek földje, vagyis Normandia településeinek 60%-a még ma is viking nevet visel, mivel még a 9. században a területet megszerezték a franciáktól. Főleg nyáron érdemes ide ellátogatni, mivel az óceáni éghajlatnak köszönhetően a kánikulából a tavaszias időbe menekülhetünk. A várakozással ellentétben viszont ne egy unalmas lapos területet várjunk, mivel néhol már a homokos tengerpartot is magas sziklák váltják, a félszigetet pedig a dombokon átívelő bokázsok (bocage), vagyis a fákból és bokrokból álló sövények szabdalják.

01_longues-sur-mer_normandia.JPG

Tovább
komment

Monszanmisel

2024. augusztus 15. 08:14 - Publikus Team

Történelem, tudomány és építészet

Normandiában a 8-19. század között épült Mont-Saint-Michel bencés apátsága és erődítménye már messziről letaglózó a tengerből kiemelkedő méretével. A több száz éven keresztül épült középkori kis házak egyvelege egy olyan harmóniát hoz létre a környező öböllel együtt, hogy 1979-ben nem hiába került fel az UNESCO világörökségi listájára az egyedülálló esztétikai és katolikus helyszínként való fontossága miatt.

01_mont-saint-michel.JPG

Tovább
komment

Kakukk!

2024. augusztus 12. 13:54 - Publikus Team

A Fekete-erdő parasztházai

Hodály. Elsőre ez juthat az eszünkbe, ha végéré érünk a Fekete-erdei Szabadtéri Múzeumnak (Schwarzwälder Freilichtmuseum Vogtsbauernhof), mivel olyan hatalmas méretű parasztházakat ismerhetünk meg, amik hazánkban abszolút nem voltak jellemzőek. Ezekben a lenyűgöző gazdaságokban, malmokban, szobákban és istállókban felfedezhetjük, hogyan éltek és dolgoztak az emberek az elmúlt 600 évben a Fekete-erdő területén. Másodsorban az is lehet még itt a benyomásunk, hogy nem egy unalmas skanzenről van szó, mivel szabadon felfedezhetjük minden épületet a pincétől a padlásig úgy, mintha a múltban egy percekkel ezelőtt otthagyott farmot látnánk.

01_kakukkos_ora_schwarzw_lder_freilichtmuseum.JPG

Tovább
komment

Strasbourg 360°

2024. augusztus 07. 13:13 - Publikus Team

Mindenki maradjon otthon?

A turizmus a világ felkapottabb helyein kezd olyan mértéket ölteni, hogy a helyieket egyszerűen megfojtja. Egy velencei városlátogatáshoz jegyet kell váltani, sőt a 25 főnél nagyobb csoportok nem is látogathatják. Ilyen és ehhez hasonló trendek tudatában is érdemes elgondolkodni, hogy kevesebbet kellene utaznunk már csak a Föld védelme és az élhetőség megtartása érdekében is. Ezért az Utazás Európába oldal is arra törekszik, hogy olyan élményt nyújtson, ami egyre inkább a valósághoz közelít. A következő cikkekben így megtalálod >360°Panorama> jelöléssel azokat a vizuális lehetőségeket, amik élményszerűbben mutatják be a látnivalókat, mint akár a videók, főleg, ha egy VR szemüveget is feldobsz! Ezt a próbálkozást nézzük meg először Strasbourgban!

01_strasbourg_europai_parlament.JPG

Tovább
komment

Vörös zóna

2024. augusztus 02. 14:31 - Publikus Team

A verduni vérszivattyú

Észak-Franciaországban autózva igencsak tanácsolt a sebességhatárokat betartani, mivel rengeteg traffipaxot helyeztek ki és nem szégyenlősek egy csekély kis sebességtúllépésért is küldeni utánunk a büntetést. Fleury-devant-Douaumont helységtábla után is lassítottunk, viszont csak a fenyőfák végtelenjét láttuk, mivel több mint száz éve egyetlen egy ház sem áll már, egyszerűen letarolta az első világháború, kilenc más településsel együtt. Fleury máig bejegyzett település, nulla lélekszámmal. Az I. világháború előzményeiért kattints >>> a Nyugaton a helyzet megváltozott c. korábbi cikkre!

01_gazalarc_memorial_de_verdun.JPG

Tovább
komment

Festménygyár a varázskertben

2024. július 31. 16:24 - Publikus Team

Az impresszionizmus melegágya

Ha a franciaországi Normandiában több évben is egy nevezetesség a második leglátogatottabb turisztikai helyszín lett a Mont Saint-Michel után, akkor már érdemes lehet utána nézni, hogy mi is az. A távol-keletiek vagy az angolok buszos csoportja sem tévedhet, ha a végeláthatatlan parkolót még az esős időben is megtelítik, ezért mi sem hagyjuk ki!

01_claude_monet_giverny.JPG

Tovább
komment

Bonjour Paris!

2024. július 26. 12:21 - Publikus Team

Egy napos útikalauz két keréken

Mit adtak nekünk a… franciák?! Baguette, croissant, quiche, croque-monsieur, brie, macaron, profiterol, soufflé, mousse, mille-feuille és a baba au rhum. Kell még folytatni a sort? Ezekről csakis egy dolog juthat még eszünkbe, a világhírű látványosságairól ismert Párizs! A Szajna-part Pont de Sully és a Pont d'Iéna hidak közti szakaszán álló épületeket a Világörökség részeként tartják számon, ilyen többek között a Notre-Dame-székesegyház, a Louvre a világ egyik leggazdagabb műgyűjteményével, a Musée d’Orsay, a Grand és Petit Palais, az Invalidusok palotája és temploma, a Mars-mező, a Chaillot palota és nem utolsó sorban az Eiffel-torony.

01_eiffel_torony_tour_eiffel.JPG

Tovább
komment
süti beállítások módosítása