A Market Garden hadművelet (>Térkép>>>) a második világháború legnagyobb légideszant bevetése volt, aminek a célja a holland folyók feletti hidak elfoglalása volt lengyel, brit és amerikai ejtőernyős hadosztályok által, lehetővé téve a délről érkező szárazföldi csapatok előrenyomulását ezeken a hidakon. Ez azonban másképp alakult… Szeptember 17-én a brit egységek még könnyen bejutottak Arnhembe, de John Frost tábornok egysége az arnhemi Rajna hídon már nem tudott átkelni, mivel a folyó bal partján a 2. SS-páncéloshadtest gyülekezett. Eindhoventől északra az Elit alakulat című filmsorozatból is ismert 101. légi szállítású hadosztály kevés ellenállásba ütközött és elfoglaltak négyet a számukra kijelölt öt hídból. A hadművelet végül a kellő előkészület nélkül sikertelennek bizonyult és a szövetségesek kb. 17.000 katonát vesztettek, többet, mint a normandiai partraszállásnál.